Férfi teke: alulmaradt a kaposvári csapat

2020. 10. 12., hétfő, 14:22

Szombaton a bajnokság élmezőnyébe tartozó Répcelaki SE-t fogadta az Investment Közutasok Kaposvári TK a férfi teke Szuperliga 5. fordulójában.

Az ifjúsági mérkőzésen Fajtai Arnold szerzett pontot a hazaiaknak, de a vendégek több ütött fával megnyerték a mérkőzést.

A felnőtt mérkőzés első sorában Kis Richárd jól kezdett, de gyengébb tarolásai miatt esélye sem volt a pontszerzésre. Horváth László lassabban lendült játékba, majd 3:1-es szettaránnyal megszerezte a hazaiaknak a pontot. A Répcelak 44 fás előnyt szerzett.

A középső sorban Németh Tibor idegesen, görcsösen játszott, a helyére beálló Wagner Mihály különösen az utolsó szettben jól játszott, ám ez csak 1 szettpontra volt elég a kiegyensúlyozott eredményeket elérő Molnár Pál ellen. Nagy Gergő szoros párharcot vívott Tóth Áron ellen, a fontos gurítások a vendégjátékosnak sikerültek jobban, így 13 fával nyert. A vasiak 3:1-re, már 109 fával vezettek.

Az utolsó sorban már csak a pontarány volt kérdéses. Kálny Krisztián ugyan két szettet is megnyert Móricz Zoltán ellen, de a gyengébben sikerült harmadik szett miatt a vendégeké lett a pont. Pintér György a kaposváriak legjobb eredményét elérve szenvedett vereséget a meccs legjobbja, Bíró Patrik ellen, így 7:1-es vendéggyőzelemmel zárult a mérkőzés.
A következő hétvégén Kazincbarcikára utaznak a Közutasok, bár a mérkőzés megrendezése még bizonytalan a koronavírus okozta nehézségek miatt, így az is előfordulhat, hogy a pályaválasztói jog felcserélődik vagy a mérkőzés halasztva lesz.

Eredmények:

  • Investment Közutasok KTK - Répcelaki SE   1:7  (3505 - 3630)
  • Kis Richárd 545 - Horváth Zoltán 603 (0:4)
  • Horváth László 583 - Pintér Károly 569  (3:1)
  • Németh Tibor (Wagner Mihály) 565 - Molnár Pál 617 (1:3)
  • Nagy Gergő 594 - Tóth Áron 607 (1,5:2,5)
  • Kálny Krisztián 591 - Móricz Zoltán 603 (2:2)
  • Pintér György 627 - Bíró Patrik 631 (1:3)

Ifjúsági mérkőzés:

  • Investment Közutasok KTK - Répcelaki SE   1:3  (1069 - 1109)
  • Fajtai Arnold 540 - Varga Bence 563 (2,5:1,5)
  • Fajtai Bálint 529 - Simon Szabolcs 546 (1,5:2,5)

Ezeket olvasta már?