2020. 09. 23., szerda, 11:46
E heti beszélgetőpartnerünk: Várhidi Péter, a Kaposvári Rákóczi NB II-es futballcsapatának vezetőedzője.
A közelmúltban edzőt váltott a Kaposvári Rákóczi NB II-es futballcsapatának vezetése. Waltner Róbert munkáját Várhidi Péter vette át, és a korábbi szövetségi kapitány egy- plusz egyéves megállapodást kötött a másodosztályban jelenleg a 18. helyen szerénykedő együttessel. A neves szakember nehéz időszakra számít, de abban bízik, hogy a zöld-fehérek meg tudják majd őrizni másodosztályú tagságukat.
Mindenképpen kihívás volt a kaposvári felkérés, hiszen egy nagy hagyományokkal rendelkező klub vezetői kerestek meg – kezdte a beszélgetést a szakember. – Egy olyan csapat edzője lettem, amely rosszul kezdte a szezont. Talán szerencsésebb lett volna, ha valamivel korábban, a kéthetes bajnoki szünetben elkezdhettük volna a közös munkát, de a vezetőség csak a Budaörs elleni idegenbeli találkozó előtti napokban keresett meg. Sok idő nem volt az ismerkedésre, ezért rögtön a közepébe is vágtunk, mert a jelenlegi pozíciónk nem éppen biztató. Örülök, hogy győzelemmel mutatkozhattam be idegenben, a DVSC elleni hazai vereség pedig rámutatott a gyengeségeinkre is.
Milyen kép alakult ki önben a csapatról az elmúlt két hétben?
Nem vártam extra dolgokat, de sajnos mást kaptam, mint amit gondoltam, és ennek nem igazán örültem. Tudom, hogy az elmúlt években milyen sikerek övezték a Kaposvár szereplését. Ez kivételes három év volt a csapat életében, de a kiesés óta nem ott tart a társaság, ahol kellene. Nagyon átalakult a keret: elmentek azok az értékes játékosok, akik tovább tudtak lépni, akik pedig érkeztek, azok közül egyelőre még nem mindenkiről derült ki, hogy megütik-e a klub szintjét. Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy ütőképes csapattá váljunk. Az átigazolási időszak végén járunk, most már valószínűleg nem történnek majd nagy dolgok. A tél lehetősége lesz, hogy tovább erősödjön a keret. Sok mindenen kell változtatni, de ez nem az előttünk álló egy-két hétben alakul majd ki, inkább két-három hónap kell hozzá.
Mik a reálisan kitűzhető célok ebben a helyzetben?
Jelen pillanatban fontos lenne közelebb zárkózni a középmezőnyhöz. Ez a csapat tavaly feljutott az élvonalba, ahonnan mindjárt visszakerült az NB II-be. A meghatározó játékosok elmentek, a nyári regenerálódásra, pihenésre is kevesebb idő jutott, mert a másodosztályú bajnokság két héttel korábban kezdődött. Úgy tűnik, mintha ezek a dolgok mind összeadódtak volna a szezon első heteiben.
Sokan azt mondják, hogy a mostani minden idők egyik legerősebb másodosztályú bajnoksága.
A másodosztály küzdelemsorozata inkább egy háborúhoz hasonlítható. A párharcok, az ütközések, a harcosság dominálnak ebben a ligában, ráadásul amelyik csapat az NB I-ből érkezik, nehezen szokja meg az új légkört. A Rákóczinál tehát jelen pillanatban nem a látványos játék az elsődleges, hanem hogy a lehető legtöbb győzelemmel megkezdjük a felzárkózást.
Az edzősors kiszámíthatatlan, nem lehet megjósolni sem, hogy egy szakembert hova sodor az élet. Milyen benyomásai vannak az elmúlt évtizedek kaposvári futballjáról?
Korábban edzőként, előtte pedig még játékosként is voltam itt jó párszor. Régóta figyelemmel kísértem a Rákóczi szereplését. Nagy dolog volt, hogy létrehoztak egy kis ékszerdobozt, amikor felújították a régi stadiont. A klub viszont sokat változott: a csapat, a közeg, a szakvezető személye sem volt állandó az elmúlt évtizedben. Ráadásul, gazdasági nehézségek miatt alacsonyabb osztályokba is lekerült az együttes. A tradíciók azonban megvannak.
Hogy tetszik a város?
Kellemes helyre kerültem, jól érzem magam, és minden adott a munkához.
