Vízilabda: kisorsolták a Magyar Kupa meccseit

2020. 07. 11., szombat, 08:48

A Kaposvári Vízilabda Klub a B-csoportba került, így a Szolnoki Dózsa, a BVSC-Zugló és az UVSE vár majd Surányi László csapatára. A csoportküzdelmeknek a Virágfürdő ad otthont a július 25-26.-i hétvégén.

A Duna Aréna konferenciatermében tartották pénteken a BENU Férfi Magyar Kupa sorsolását. Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az eseményen elmondta, nagyon örülnek neki, hogy újraindul a játék, a korlátozások enyhítését követően az élvonalbeli tagságról döntő KSI-Kanizsa párharcot közel négyezren követték figyelemmel a Margitszigeten.  

Hegedűs Éva, az MVLSZ társadalmi elnöke bejelentette, hogy "Látható tehetség" néven programot indít a szervezet, melynek keretében a szurkolók kiválaszthatják a Magyar Kupában szerepelt legjobb 23 éven aluli férfi és női játékost, akik fejenként 250 ezer forintos jutalomban részesülnek majd.  

A férfiaknál a kalapok elkészítésénél a 2018/19-es bajnoki eredményeket vették figyelembe. A sorozat első körében, a július 25-26.-i hétvégén négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerezett eredményeket az együttesek továbbviszik magukkal a második körbe, ahol augusztus 1-2.-án újra négy négyes csoportban - kék, fehér, piros és zöld - küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezett kerül.  

A harmadik forduló (augusztus 8-9.) csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I csoportban a "színes" csoportok 1-2. helyezettjei szerepelnek, míg a II-esben a 3-4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, akik korábban összecsaptak.

A negyedik forduló (augusztus 15-16.) az egész torna utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak. A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában. Jó hír, hogy az MTVA hozzávetőleg húsz mérkőzést élőben közvetít majd a sorozatból!

A Kaposvári Vízilabda Klub a B-csoportba került, így a Szolnoki Dózsa, a BVSC-Zugló és az UVSE vár majd Surányi László csapatára. A csoportküzdelmeknek a Virágfürdő ad otthont a július 25-26.-i hétvégén.

A BENU férfi Magyar Kupa csoportjai:

  • A csoport (Szeged): OSC, Debrecen, Metalcom-Szentes, Szeged
  • B csoport (Kaposvár): Szolnoki Dózsa, BVSC-Zugló, UVSE, Kaposvári VK
  • C csoport (Margitsziget): FTC-Telekom Waterpolo, PannErgy-Miskolci VLC, PVSK-Mecsek Füszért, KSI SE
  • D csoport (Tatabánya): Eger, Budapesti Honvéd SE, Tatabánya, A-Híd VasasPlaket-- 

Ezeket olvasta már?