2020. 06. 24., szerda, 10:29
A második turnusához érkezett a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola nyári kosárlabda tábora a Kaposvár Arénában. A „telt házas” edzéseken csakúgy, mint korábban, ezúttal is nyolc állomásból álló, forgórendszerű feladatsort kell teljesíteni a gyerekeknek.
A feladatsorokat természetesen úgy állították össze az edzők, hogy azok is megoldhassák, akik csak most ismerkednek a sportág alapjaival. A tábort a sportág hazai élvonalához tartozó vendégek élménybeszámolói is színesítik.
A gyerekek számára talán nem is találhattak volna méltóbb példaképet, mint a kedden a Kaposvár Arénába látogató Vojvoda Dávid. A felnőttválogatott kosárlabdázó Kaposvárról indulva lett profi játékos, így a gyerekek is maguk előtt láthatták, hogy kitartó munkával bizony el lehet jutni a legmagasabb szintig is.
– Több, mint nyolcvan gyerekkel foglalkozunk a második héten – nyilatkozta Fekete Ádám, a kosártábor szakmai vezetője, valamint a kosárlabdacsapat vezetőedzője. – A program nem változott a korábbiakhoz képest, s amennyiben az időjárás is engedi, szerdán a Virágfürdőbe is ellátogatunk. Nagy élmény volt a gyerekeknek a Vojvoda Dáviddal való találkozás. Az élménybeszámolót és a beszélgetést követően pedig sok közös fotó is készült a válogatott alapemberével.