Újabb válogatott játékos a Diamant csapatában – Szedmák Réka is Kaposváron

2020. 05. 26., kedd, 17:19

A magyar női röplabdasport egyik nagy tehetsége is Kaposvárt választotta: az 1. MCM-Diamant Extraligás együttesében folytatja pályafutását a 18 esztendős, 9-szeres felnőttválogatott Szedmák Réka. A 186 centi magas átló a Vasasban kezdte pályafutását, az elmúlt három évet pedig Békéscsabán töltötte. A fiatal sportolónő abban bízik, hogy az új szezon meghozza számára az áttörést.

Szedmák Réka annak idején sok mindent kipróbált: úszott, lovagolt, vívott és magas termete miatt kosarazott is. Mindenbe belekóstolt, de sehol sem tudott huzamosabb ideig megmaradni. Egy véletlennek köszönhetően ezt követően a röplabdázóknál találta magát. 2012-ben csatlakozott a Vasashoz, és minden korosztályban eljutott a bajnoki címig.

Tizenkét évesen már U17-es válogatott volt, 15 esztendős korában pedig már a fővárosi klub felnőtt együttesében is pályára léphetett. A fiatal sportoló 2017-ben nemcsak egyesületet, hanem posztot is váltott: centerből ütő lett, és feladó-átlóként folytatta ígéretesen induló pályafutását. 2018-ban lehetőséget kapott az Arany Európa Ligában szereplő felnőtt magyar válogatottban, és a franciák, a horvátok és a finnek ellen is emlékezetes teljesítményt nyújtott. 2019 tavaszán, a csabaiak egyik nemzetközi kupamérkőzésén súlyos térdsérülést szenvedett, hosszú kihagyás után aztán újra játékra jelentkezett. A koronavírus-járvány idején leérettségizett, 2020 nyarán pedig a kaposvári csapatban kezdi majd meg a felkészülést.

„Kaposvárt elsősorban a vezetőedző, Sasa Nedeljkovic miatt választottam. Rengeteg jót hallottam róla a korábbi és jelenlegi játékosaitól. Kemény edzőnek tartják, de úgy érzem, hogy pont erre van szükségem. Kaposvár minden szempontból a legjobb választás, hiszen itt egyszerre röplabdázhatok és tanulhatok magas szinten. Elsősorban azt várom magamtól, hogy felvegyem a csapat ritmusát, és kihasználjam az új lehetőségeket a fejlődésem és a közös célok érdekében. Bízom benne, hogy ez a szezon meghozza számomra az áttörést” – nyilatkozta napjaink egyik legtehetségesebb fiatal magyar röplabdázója, akinek sok sikert kívánunk új állomáshelyén!  

Sasa Nedeljkovic vezetőedző formálódó együttesében immár öt felnőtt magyar válogatott helye biztos: Tálas Zsuzsanna, Szpin Renáta, Szűcs Kinga és Bodovics Hanna után Szedmák Réka is a Diamant sikereiért küzd majd a folytatásban. Nem akármilyen névsor!

Névjegy:

  • Név: Szedmák Réka
  • Születési hely és idő: Budapest, 2001. szeptember 8.

Eddigi klubjai:

  • Vasas Óbuda 2011-2017
  • Békéscsabai RSE 2017-2020

Sikerei:

  • Minden korosztályban bajnoki cím a Vasas csapataiban
  • Magyar bajnok és Közép-európai Liga-győztes a Békéscsabával
  • Az év legjobb leány utánpótlás-sportolója díj 2016.
  • 15-szörös utánpótlás és 9-szeres felnőtt magyar válogatott