Kassai Mátyás országos bajnok

2019. 11. 24., vasárnap, 21:25

Siklóson rendezték a serdülő dzsúdósok országos bajnokságát.

– Kassai Mátyás megvédte magyar bajnoki címét az ob-n – nyilatkozta Böröcz Zsolt, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője.

– Az 55 kg-osok közt érdekelt kiválóság nehéz sorsolást kapott, szinte az összes további bajnokesélyessel meg kellett mérkőznie a győzelemhez vezető úton. Kiváló fizikai állapotban bírta a nehéz menetelést, és megérdemelten mondhatja magát immár kétszeres magyar bajnoknak. Közel járt az aranyérem megszerzéséhez a még csak diák A korosztályú Schneider Sára is, az első hely sorsáról döntő meccsen is meggyőzően kezdett, de egy támadását szabálytalannak ítélték a bírók és leléptették. Ezüstérme így is értékes eredmény. További két érem is Kaposvárra került.

A 48 kg-os Szabó Cseperke és a 73 kg-os Horváth Ákos is szép győzelmekkel menetelt, de egy-egy váratlan vereség mindkettőjüknek becsúszott, és így a titkon remélt legfényesebb érem megszerzése nem sikerült. Az általuk elért bronznak így is nagyon tudtunk örülni, nagyon becsületesen megdolgoztak érte már a felkészülés során is. További két pontszerző helyezésünkről az 57 kg-os Vajda Julianna (5. helyezés), és a 44 kg-os Máj Zsuzsanna (7. helyezés) gondoskodott. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata az éremtáblázaton, az előkelő hatodik helyen végzett. A sportiskolásokat Böröcz Zsolt vezetőedző, valamint Kéki Márton és Kordély Péter edzők készítették fel.

Ezeket olvasta már?