2019. 11. 02., szombat, 15:51
Igazolta a papírformát, és nem adott esélyt ellenfelének a Fino férfi röplabdacsapata az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában. A kaposváriak a mezőny második feléhez tartozó szolnokiakat látták vendégül, és alig egy óra leforgása alatt győztek 3:0 arányban.
Az együttes legeredményesebb játékosa a 10 pontig jutó orosz center, Makarov volt. Csütörtökön jöhet az osztrák Ried elleni Challenge Kupa-összecsapás!
Ruben Wolochin: – Nagyon örülünk, hogy ma este győztünk a Szolnok ellen. Azt gondolom, hogy olyan teljesítményt mutatunk, amely tőlünk elvárható. Volt pár célunk amit sikerült is megvalósítani: a csapat koncentrált volt, és azt a játékot játszotta a csapat, amelyet megbeszéltünk. Lehetőségünk volt mindenkinek elegendő játékidőt biztosítani, amely ebben a periódusban nagyon fontos, ha csapatként előre akarunk lépni. Összességében nagyon örülünk a győzelemnek és emiatt is nagyon szurkolót várunk jövő csütörtökön, amikor a Challange Kupában lépünk pályára.
Gulyás Ferenc: – Nekünk nem a Kaposvárt kell legyőzni, ugyanakkor hozzá kell tennem azt is, hogy a kezdőcsapatomból négy játékos is hiányzik sérülés miatt. Tisztes helytállást kértem a fiúktól és hogy tegyük oda magunkat. Amit ki lehet hozni ebből a mérkőzésből, azt hozzuk ki, üssünk annyi pontot, amennyit csak tudunk. Ez nagyjából sikerült is.
Fino Kaposvár SE - Szolnoki RK 3:0 (18, 15, 14)
Kaposvár Aréna, 300 néző. V.: Barabás, Éri
Fino: Keen, Bozóki 9, Makarov 10, Kalmár 5, Horváth K. 9, Nagy J. 9. Csere: Kiss M. (liberó), Kulcsár 2, Bögöly 5, Martinez, Kruzskov 6. Vezetőedző: Ruben Wolochin
Szolnok: Guzmics, Oláh 3, Gazsi 3, Bíró 5, Galovicz 4, Csendes 3. Csere: Farkas (liberó), Jacsó, Kókai 2, Tímár 3. Vezetőedző: Gulyás Ferenc
Az eredmény alakulása: I. játszma: 8:5, 16:9, 21:12. II. játszma: 8:4, 16:9, 21:13. III. játszma: 8:5, 16:10, 21:12