2019. 09. 28., szombat, 07:30
A Diósgyőri VTK csapatát fogadja együttesünk az OTP Bank Liga NB I. hetedik fordulójában. A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzést csapatunk a tizenkettedik, míg a borsodiak a kilencedik helyről várják.
Mindkét csapat győzelemmel a háta mögött várja a szombati találkozót, hiszen a DVTK az Érdet, míg együttesünk a Soltvadkertet verte a Magyar Kupában. Reméljük, hogy a siker adott egy pozitív lökést, s a borsodiak ellen megszerzi első hazai pontjait csapatunk.
– A győzelem mindig jót tesz az önbizalomnak – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Az utazás és a hét is nagyon jó hangulatban telt, de ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Remélem, hogy az az út, amin elindultunk sikeres lesz. Az elmúlt bajnokin már lehetett látni, hogy felvettük az NB I. ritmusát, bízom benne, hogy ez már pontokban is megmutatkozik.
A DVTK szeptember elején edzőváltáson esett át, hiszen Fernando Fernándes helyét Feczkó Tamás vette át a kispadon.
– Az edzőváltás nem befolyásolta a felkészülésünket, bár tudjuk, hogy ilyenkor egy csapat élesebb lesz – tette hozzá Waltner Róbert. – Az új edző mellé ráadásul két meghatározó játékos is érkezett, Iszlai Bence és Rui Pedro személyében. Ennek ellenére a mi felkészülésünk az ugyanolyan volt, mint az elmúlt hetekben.
Kérik a szurkolókat, hogy korábban érkezzenek!
Több megkeresést is kapott a klub azzal kapcsolatosan, hogy a hazai mérkőzéseken lassan történik a szurkolók stadionba való bejutása. Az új biztonsági kapu, valamint a jegyértékesítés a Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági előírása, aminek meg kell felelni. Ezért kérnek mindenkit, hogy a szokottnál egy kicsit korábban érkezzenek a Rákóczi-stadionhoz, hiszen a jegypénztárak minden hazai mérkőzés előtt két órával nyitnak ki. A szombati DVTK elleni bajnokin négy jegypénztár is üzemel, hogy a szurkolóink könnyedebben be tudjanak jutni a stadionba.