Magabiztosan jutott tovább a Rákóczi a kupában

2019. 09. 21., szombat, 20:16

A Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Soltvadkerti TE otthonában lépett pályára a Kaposvári Rákóczi, amely végül magabiztos sikert aratott.

A szokásostól eltérő módon nem szerdán, hanem hétvégén rendezték meg a főtábla első körét, így elég erős csapatot küldött pályára a szakmai stáb a megyei első osztályú Soltvadkert ellen. Az osztálykülönbség hamar kijött a mérkőzésen, hiszen a héten igazolt Balázs Zsolt révén már az első negyed órán belül megszerezte a vezetést a Kaposvári Rákóczi a lelkesen futballozó soltvadkertiek ellen. A folytatásban folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket a kaposvári együttes, s a gólok is érkeztek. Előbb Vachtler Csaba bombázott a bal felső sarokba, majd Nagy Richárd csapatott le egy hazaadásra, s a kapus mellett gurította a hálóba a zöld-fehérek harmadik gólját.

A második játékrészben is számos helyzetet kidolgoztak a kaposváriak, ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen Nagy Krisztián is bevette a hazaiak kapuját. A Rákóczi összességében magabiztos sikert aratott, s várhatja a következő kör sorsolását. 

Waltner Róbert: Az volt a célunk, hogy továbbjussunk, ezt pedig sikerült elérnünk. Szép gólokat szereztünk, elégedett voltam a csapat teljesítményével. Balázs Zsolt nagyon jó úton jár, elmondtam neki, hogy mik az elvárásaim vele szemben, erre jól reagált, harcosan játszott, jól mozgott és gólt is rúgott. 

Soltvadkerti TE–Kaposvári Rákóczi FC 0–4 (0–3)
Soltvadkert, 250 néző. V.: Kovács J. Z. (Illés T., Schweighardt).
Soltvadkerti TE: Frittman – Rózsa, Dobosi, Tóth Á. (Soproni, 74. p.), Frei, Radics, Márki, Molnár E. (Szamosi P., 67. p.), Nagy Sz., Szabó Sz. (Font, 59. p.), Szalai. Vezetőedző: Schmidt Zsolt.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Szabó A. (Yakymiv, a szünetben), Nagy T., Fodor M. – Szakály A., Nagy J. (Nagy K., a szünetben), – Nagy R. (Borbély Á., 67. p.), Beliczky, Balázs Zs. – Poplatnik. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Balázs Zs. (14. p.), Vachtler (26. p.), Nagy R. (28. p.), Nagy K. (75. p.).

Ezeket olvasta már?