Az utolsó percekben dőlt el a Rákóczi FC előkészületi mérkőzésének az eredménye

2019. 07. 20., szombat, 09:10

A Szombathelyi Haladás otthonában vívta hatodik előszezonbéli mérkőzését csapatunk. Az első félidőben Szakály Attila révén szerzett vezetést együttesünk, de az utolsó percekben fordítottak a hazaiak.

Az előző szezonban még első osztályú Szombathelyi Haladás otthonában lépett pályára csapatunk előkészületi mérkőzésen. A találkozó első félidejében folyamatosan fokozta a Haladásra nehézkedő nyomást együttesünk. A huszadik perc után egyre több veszélyes lehetőséget dolgoztak ki labdarúgóink, de csak egyet váltottak gólra. A 33. percben egy bal oldali sarokrúgásra Szakály Attila érkezett remekül, s fejjel vette be a szombathelyiek kapuját.

A szünet után is csapatunk dominált, s Nagy Krisztián fejesénél már szinte mindenki gólt kiáltott, de a labda centikkel elkerülte a kaput. A folytatásban a hazai csapat előtt is adódtak lehetőséget, de a csereként pályára lépő Bonnyai Márk többször is bravúrral védett. Az utolsó percekben viszont kapusunk is tehetetlen volt. Előbb Kiss Bence lőtt védhetetlenül a jobb felsőbe, majd egy beadás után Tamás László közeli lövésével állította be a végeredményt. Csapatunk a bajnoki főpróbát hazai környezetben a Vác FC ellen tartja jövő hét szombaton.

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (0–1)

Szombathely, Haladás Stadion, 400 néző. V.: Derdák

Szombathelyi Haladás I. félidő: Gyurján – Tóth D., Jancsó, Németh Milán, Bosnjak – Holdampf, Nyári, Illés, Németh Márió – Medgyes, Gaál. II. félidő: Rózsa – Kiss Balázs, Jagodics, Tamás, Füleki – Doktorics, Kovalovszki, Kiss Bence, Petró – Németh E., Eszlátyi

Vezetőedző: Supka Attila

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Bonnyai, 60. p.) – Vachtler, Ur (Szabó A., a szünetben), Nagy T. (Tóth G., 60. p.), Hadaró (Fodor M., a szünetben) – Andriy (Nagy J., 60. p.) – Nagy R. (Tömösvári, 70. p.), Szakály A. (Bíró D., 60. p.), Nagy K., Beliczky – Ádám M

Vezetőedző: Disztl László. Edző: Waltner Róbert

Gólszerzők: Kiss Bence (84. p.), Tamás L. (87. p.), illetve Szakály A. (33. p.)