Papíron Disztl László lehet a Rákóczi vezetőedzője

2019. 06. 30., vasárnap, 13:45

A Nemzeti Sport értesülései szerint papíron Disztl László lehet az NB I-ben újonc Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Első nyári felkészülési mérkőzését játszotta pénteken az élvonalba öt év után újra felkerülő Kaposvári Rákóczi, amelyet természetesen továbbra is Waltner Róbert irányít. Ugyanakkor köztudott, hogy a korábbi hatszoros válogatott csatárnak nincs az NB I-ben szükséges pro licences képesítése, ezért a klubvezérkar hetek óta a megoldáson dolgozik.

A Nemzeti Sport szerint Disztl László, a korábbi 28-szoros válogatott hátvéd lehet az a szakember, aki a hivatalos előírásnak megfelelően „adja” az edzői diplomáját – amelyet Belgiumban szerzett meg. A magyar élvonalban ez ideig a ZTE-nél és a Fehérvár FC-nél dolgozott vezetőedzőként, legutóbb 2008 tavaszán ült NB I-es csapat kispadján.

A kerettel kapcsolatos hír, hogy a középső középpályás Hegedűs Dávid egy, míg a hátvéd Fodor Marcell két évvel meghosszabbította vasárnap lejáró szerződését, ugyanakkor a saját nevelésű Horváth Ferenc, illetve az ugyancsak 21 esztendős Csernák Martin távozott.

A klub tájékoztatása szerint július 25-re vélhetően csaknem véglegessé válik a keret, amelyben biztosan helyet kap egy-két légiós is.

Bár az újonc több külföldi futballistát is szerződtetne, a költségvetés korlátozza a lehetőségeket. A horvát élvonalban szereplő Slaven Belupo ellen pénteken 2–1-re nyertek a zöld-fehérek, a következő tesztmérkőzésüket július 2-án, kedden játsszák idegenben a szlovén Nafta Lendava ellen 17 órától.

Ezeket olvasta már?