Rastko Dramicanin az első légiósunk

2019. 06. 29., szombat, 17:25

A szerb center már letette névjegyét a magyar bajnokságban, 2019 augusztusától pedig a Kaposvári KK-t erősíti majd.

Rastko Dramicanint már nem kell bemutatni a magyar kosárlabda kedvelőinek, hiszen először 2011-ben mutatkozott be az NB I-ben. Öt éven keresztül meghatározó embere volt a Jászberény együttesének, s magassága ellenére arról vált igazán ismertté, hogy felelőtlenség volt őt a hármasvonal közelében őrizetlenül hagyni.

A JKSE után Prievidzába vezetett az útja a 208 centi magas kosarasnak, ahol az elődöntőig segítette társait, majd 2017 nyarától kecskeméti játékosként tarthattuk őt számon. Az átlagban 15,6 pontot gyűjtő magasember az idei alapszakaszban is 41 százalékkal dobott távolról, 19,3 VAL ponttal és 5,3 lepattanóval segítette rájátszásba a KTE-t.

Alakul tehát a magas sorunk, Hendlein, Bogdán és Dramicanin mellett még egy érkezőre számíthatunk center poszton.

Ezeket olvasta már?