Röplabda U21 Döntő: bajnok a Fino juniorcsapata

2019. 04. 21., vasárnap, 07:45

Hazai környezetben védte meg bajnoki címét a Fino korosztályos férficsapata a röplabda U21 Nemzeti Bajnokság Kaposváron megrendezett hatos döntőjében.

Nagy József fiai a szombat délutáni fináléban magabiztosan, 3:0 arányban nyertek a dunaújvárosiak ellen. A nők aranyérmét az újpestiek hódították el miután 0-2-ről fordítva verték meg a gödöllőieket. A torna All Star csapatában több helyi fiatal is helyet kapott.

Szombaton a helyosztókkal zárult Kaposváron a férfi és női U21-es bajnokság hatos döntője. Az egyetemi sportcsarnokban a Nyíregyháza 3:1-es sikerrel hangolt a Vasas ellen a felnőtt fináléra, így megszerezte az ötödik helyet, míg a bronzmeccsen a fiatal Békéscsaba visszavágott a Budaörsnek a csoportmérkőzéseken elszenvedett vereségért. Sikerült a visszavágás az UTE-nak is, pedig nem úgy indult a döntő, hogy öt szett lesz a vége. A gödöllőiek nagy csatában már 2:0-ra is vezettek. A harmadik játszmában azonban a lilák megtalálták az ideális felállásukat, míg a Pest megyei csapat ekkorra kissé el is fáradt. Az UTE magabiztosan nyerte a következő két szettet, a mindent eldöntő játszmát pedig 4:0-val kezdte. Ugyan a Gödöllő 7:7-nél egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni, végül pedig a lilák bravúrosan megfordítva a meccset, 15:12-re nyertek. Ez volt az UTE első utánpótlás bajnoki címe, amelyből a felnőttcsapat vezetőedzője, a kaposvári születésű Kántor Sándor is kivette a részét, miután ott segédkezett a kispadon a lányok mellett.

A fiúknál a Kecskemét és a MAFC, illetve a Szolnok és a Pénzügyőr meccsén is pontosan ugyanaz az eredmény született, ami a csoportmeccseken is: azaz a kecskemétiek 3:0-ra nyertek, és lettek ezzel ötödikek, míg a gyakorlatilag ugyanezzel a csapattal a felnőtt NB I-ből kieső szolnokiak 3:1-re győztek, és így egy junior bronzéremmel vigasztalódtak.

A férfidöntőben a címvédő és házigazda Fino Kaposvár a DSE Röplabda Akadémiával csapott össze. A hazaiaknál nem véletlenül szerepelt a csapatban több felnőtt válogatott kerettag: az első szett közepéig tartották magukat a dunaújvárosiak, onnan kezdve a Fino dominált. A harmadik játszma tartogatott még izgalmakat, ekkor sokáig felváltva vezettek a csapatok, a végjátékban azonban a hazaiak, több szettlabdát hárítva fordítottak, s nyerték meg 3:0-ra a finálét, ezzel megszerezve sorozatban harmadszor a korosztály bajnoki címét.

„Nagyon jól szerváltunk, és a csapat végig betartotta a taktikai utasításokat. Végig fegyelmezetten játszottunk, s a végére mezőnyben is feljavultunk, ezzel nyertük meg a döntőt és a harmadik bajnoki címet – értékelte a finálét Nagy József, a hazaiak szakvezetője.
A torna All Star csapatába a Fino három játékosa, Szabó Bence, Kulcsár Adrián és Horváth Kristóf is bekerült, míg a legjobb edzőnek járó díjat Nagy József vehette át. Orosz Ferenc MRSZ elnökségi tag, a dél-dunántúli régió felelőse a résztvevőknek gratulált, a szervezőknek köszönetet mondott, Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere pedig zárszavában kiemelte: hamarosan átadják az új Kaposvár Arénát, amelyben a remények szerint, az előttünk álló években a juniordöntő idei résztvevői is pályára léphetnek majd, immár felnőtt csapatuk tagjaként.  
 
U21-ES BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR

Lányok:
Az 5. helyért: Nyíregyháza–Vasas 3:1 (23, 10, -17, 18)
A 3. helyért: Békéscsaba–Budaörs 3:1 (23, -12, 19, 22)
Döntő: UTE–Gödöllő 3:2 (-20, -22, 18, 18, 12)
A végeredmény: 1. UTE, 2. Gödöllői RC, 3. Békéscsabai RSE, 4. Budaörsi DSE, 5. Fatum-Nyíregyháza, 6. Vasas Óbuda.
Fiúk:
Az 5. helyért: Kecskemét–MAFC 3:0 (23, 13, 14)
A 3. helyért: Szolnok–Pénzügyőr 3:1 (26, 23, -22, 22)

Döntő:
Fino Kaposvár SE - DSE Röplabda Akadémia 3:0 (19, 15, 28)
Kaposvár, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Szabó P., Barabás B.
Kaposvár: Szabó Bence 3, Horváth K. 13, Kulcsár 10, Kalmár 16, Kiss M. 11, Szabó Barna 5. Csere: Csordás, Takács (loiberók). Edző: Nagy József.
Dunaújváros: Iván G. 1, Laczi 11, Tomanóczy B. 6, Majoros 5, Iván B. 2, Móró 5. Csere: Sárközi, Sümegi (liberók), Csizmadia 1, Matyiák 8. Edző: Szabó Gábor.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:7, 16:14, 21:16. II. játszma: 8:5, 16:9, 21:15. III. játszma: 7:8, 16:14, 21:19.

A végeredmény: 1. Fino Kaposvár, 2. DSE RA, 3. Szolnoki RA, 4. LV Sport Pénzügyőr SE, 5. HÉP-Kecskeméti RC, 6. MAFC-BME

Különdíjak
Ahogy már megszokhattuk, az edzők szavazati alapján az idén is összeállították a juniordöntő All Star csapatát. A díjazott játékosok és az edzők a Kaposvári Röplabda Akadémia jóvoltából 1-1 szép üvegplakettet vehettek át, hogy emlékezzenek majd akár évek múlva is erre a sikerre.

Nők.
A hatos döntő legjobb feladója Boskó Ágnes (Békéscsabai RSE)
A hatos döntő legjobb centerei: Kovács Lilla (UTE), Király Anna Mária (Penta Gödöllői RC)
A hatos döntő legjobb ütői: Tatár Gréta (Békéscsabai RSE), Körtvélyessy Réka (Penta Gödöllői RC), Hajós Aliz (UTE)
A hatos döntő legjobb liberója: Maurer Katalin (Budaörsi DSE-Emericus SE)
A legjobb edző: Selmeczi Zsuzsanna (UTE)
Férfiak
A hatos döntő legjobb feladója Szabó Bence (Fino Kaposvár SE)
A hatos döntő legjobb centerei Tomanóczy Bálint (Dunaújváros), Kulcsár Adrián (Fino Kaposvár SE)
A hatos döntő legjobb ütői: Horváth Kristóf (Fino), Bohnicsek Szilveszter (MAFC-BME), Boa Szabolcs (Szolnoki Sportvcentrum)
A hatos döntő legjobb iberója: Lassú Ádám (Pénzügyőr) SE
A legjobb edző: Nagy József (Fino Kaposvár SE)
 
Az Intersport Kaposvári Áruháza és a Kaposvári Egyetem jóvoltából minden csapat 1-1 játékosa további különdíjat kapott, ugyancsak az edzője döntése alapján.
Nők.
BÉKÉSCSABA: Araczki Gyöngyvér
BUDAÖRS: Maurer Katalin
GÖDÖLLŐ: Tettamanti Virág
NYÍREGYHÁZA: Molnár Petra
UTE: Varga Viktória Ágnes
VASAS: Bakai Kata.
Férfiak
DUNAÚJVÁROS Csizmadia Tamás
KAPOSVÁR Kalmár Ákos
KECSKEMÉT Török Szabolcs
MAFC-BME Erőss Áron
PÉNZÜGYŐR Tordai Ábel
SZOLNOK Boa Szabolcs

A díjakat átadták:
Dér Tamás, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója
Orosz Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja, a dél-dunántúli régió vezetője
Vermesné dr. Merő Zsuzsanna, a Kaposvári Röplabda Akadémia elnökségi tagja, a kaposvári női röplabda egyik alapítója
Gáspár István, a Kaposvári Röplabda Akadémia elnökségi tagja, a kaposvári férfi röplabda egyik alapítója
Sasa Nedeljkovic, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem Extraligás női csapatának vezetőedzője
Miklai Zsanett válogatott röplabdázó, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapatkapitánya
Ifjabb Nagy Péter, Bajnokok Ligája-győztes, válogatott röplabdázó, a Fino Kaposvár SE csapatkapitánya
Bozóki Bence magyar válogatott röplabdázó, a Fino játékosa

Ezeket olvasta már?