Kiemelkedően teljesítenek Varga Péter fiai

2019. 03. 05., kedd, 15:05

Március első hétvégéjéig összesen öt tornán vett részt a RÖAK Sárga fiú együttese az Országos Mini Bajnokság (U13 OMB) küzdelmeiben.

Varga Péter toponári tanítványai az első három tornát megnyerték, a hazai rendezésű viadalon a harmadik helyet szerezték meg, legutóbb,  Dunaújvárosban pedig ezüstéremmel zártak.

2018/2019. évi U13-as Országos Mini Bajnokság III. forduló, Székesfehérvár, 2019. 01. 20.

Fényesen indult a 2019-es év az utánpótlás csapatnak. Január 20-án Székesfehérváron az Országos Mini Bajnokság 3. fordulóján 6 csapattal mérkőztek meg és 4-ből 4 mérkőzésen győzték le az ellenfeleiket. Így sikerült bezsebelniük az első helyet. Különdíjban részesült: Laczó Bálint. Nem rossz statisztika, háromból három tornán bizonyult eddig legjobbnak ez a lelkes társaság.

2018/2019. évi U13-as Országos Mini Bajnokság IV. forduló, Kaposvár, 2019. 02. 24.

Szabály-követően, csapatmunkával és rettentő lelkesen játszottak. A mai napon 3. helyet sikerült kivívni maguknak az OMB 4. tornáján. A csapat tagjai küzdöttek az influenzával, sportsérülésekkel mégis szépen megállták a helyüket. Különdíjban részesült Párkányi János Noel.

2018/2019. évi U13-as Országos Mini Bajnokság V. forduló, Dunaújváros, 2019. 03. 02.

Összesen 5 meccset játszottunk egy nap alatt, amiből 4-et sikerült megnyernünk, a döntőben sajnos Kecskemét csapatától kikaptunk. Így is a dobogó második fokára állhattunk fel megelőzve Kaposvár másik csapatát, Sümeget, Szegedet, Kecskemét másik csapatát, egy budapesti csapatot és a házigazda Dunaújvárost. Különdíjban részesült: Sárközi Rudolf.

Ezeket olvasta már?