2018. 12. 16., vasárnap, 10:19
Ezen a hétvégén az idei utolsó fordulót rendezik a Merkantil Bank Ligában. A 21. játéknapon a Rákóczi a Kazincbarcika SC együttesét fogadja a Rákóczi-stadionban vasárnap 13 órakor.
Remek helyről és előjelekkel várja a vasárnapi találkozót a kaposvári együttes, amely az elmúlt héten legyőzte az addig még listavezető Gyirmót FC Győr csapatát, pár nappal korábban pedig kiejtette a Magyar Kupából a címvédő Újpest FC gárdáját. Az idei év utolsó bajnoki mérkőzésén a tabella nyolcadik helyén álló Kazincbarcika SC csapatát fogadják a Rákóczi-stadionban. A zöld-fehérek az észak-magyarországiak ellen tovább folytatnák a remek, öt bajnoki óta tartó veretlenségi sorozatát.
Szeretnénk győzelemmel elköszönni a szurkolóinktól és az évtől
– mondta Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője, majd hozzátette: a csapat extra teljesítményt nyújtott az őszi szezonban, ha sikerülne megnyerni az utolsó mérkőzést, akkor megkoronáznánk az idei évünket.
Az Gyirmót ellen megnyert rangadón Rajczi Péter és Hadaró Valentin is begyűjtötte ötödik sárga lapját, így ők nem léphetnek pályára a Kazincbarcika SC ellen. A vendégek részéről pedig Fila Károly szintén eltiltás miatt kénytelen kihagyni az év utolsó találkozóját.
A vasárnap 13 órakor kezdődő mérkőzést Kovács Gergely vezeti majd, míg segítői Huszár Balázs és Király Krisztián lesznek. A második fordulóban már megmérkőzött egymással a két csapat. Akkor a kaposváriak már két góllal is vezettek a Kazincbarcika ellen, azonban az utolsó percekben egy tizenegyessel egy pontot otthon tartottak a barcikaiak.