2018. 11. 30., péntek, 08:14
A MÁV Előre ismét csak játszmát rabolt a kaposváriaktól, a Fino továbbjutása azonban nem forgott veszélyben a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A korábbi 18-szoros győztes somogyiak kettős sikerrel létek tovább az elődöntőbe.
Kiválóan kezdte a Fino férfi röplabdacsapata a MÁV Előre elleni Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóját. A fiúk már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és végül magabiztosan, 25:16 arányban nyerték az első szettet. A folytatásban némi meglepetésre összekapták magukat a székesfehérváriak, és a lendület egészen a játszma végig kitartott, amivel összejött az egyenlítés. Ezt követően megint jobban összpontosítottak a hazaiak, és mindössze 13 pontot engedélyeztek ellenfelüknek. Az újabb szakaszsiker pedig egyben azt is jelentette, hogy megvan a kaposváriak továbbjutása. A negyedik felvonásban már a fiatalokat is a pályára küldte Demeter György, akik éltek is a lehetőséggel. A vége - 86 percnyi küzdelem után- 3:1-es kaposvári győzelem lett, és ezzel a somogyiak várhatják az elődöntőben a Kecskemét – Szolnok párharc továbbjutóját.
A Fino csapatára pénteken újabb tétmérkőzés vár: Bögölyék 17 órakor a Dunaferr otthonában lépnek pályára, immár bajnoki találkozón.
Fino Kaposvár – MÁV Előre 3:1 (16, -18, 13, 18) |
Kaposvár, 250 néző. V.: dr. Árpás, Varjasi. |