2018. 11. 28., szerda, 08:04
Tovább folytatódik az elmúlt hetek feszített programja: ezen a héten újabb két tétmérkőzés vár a Fino férfi röplabdázóira.
A rekordbajnok kaposváriak csütörtökön 18 órakor a városi sportcsarnokban fogadják a Székesfehérvári MÁV Előre gárdáját Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágón, másnap 17 órakor pedig, immár bajnoki összecsapáson, Dunaújvárosban lépnek majd pályára.
A kaposvári fiúk a múlt héten, a MÁV Előre pályáján tudtak nyerni 3:1 arányban így fél lábbal már a legjobb négy között érezhetik magukat a kupában. A továbbjutáshoz természetesen le kell játszani a visszavágót is, és a Fino hazai környezetben sem szeretne hibázni.
- Ezen a héten sem pihenhetünk, és szeretnénk folytatni jó sorozatunkat a Magyar Kupában is - fogalmazott Demeter György vezetőedző. - Ugyanazt a fegyelmezett, taktikus játékot várom a fiúktól, mint legutóbb, a Sümeg elleni bajnokin. Ha nem engedjük kibontakozni ellenfelünket, meglehet a győzelem és vele a biztos továbbjutás is. Nagy Péter térdét továbbra is kíméljük, a többiek játékra készek.
Ha a Fino továbbjut, az elődöntőben a Kecskemét - Szolnok párharc győztesével, vagyis a papírforma szerint az örök rivális kecskemétiekkel találkozik majd.
Pénteken is pályára szólítják a Demeter-legénységet: 17 órától az a Dunaferr lesz az ellenfél Dunaújvárosban, amelyet szinte kizárólag utánpótláskorú röplabdázók alkotnak. A papírforma kaposvári sikert ígér, de ezen a délutánon is elengedhetetlen lesz a megfelelő összpontosítás a küzdőtéren.