Dobogó tetején a kaposvári RG-s lányok

2018. 10. 09., kedd, 14:47

Két hétvégén át zajlik a ritmikus gimnasztikázók Magyar Kupája. A múlt hétvégén a gyermek és serdülő korú versenyzők mérték össze tudásukat Budapesten. A két napos viadalon a Lovasakadémia SC RG szakosztálya is képviselte magát.

Serdülő korosztályban a Bátori Lili, Király Gréta , Szerafin Gréta összeállítású csapat a legjobb vidéki csapatként, a pontszerző 6. helyen zárt a népes és erős mezőnyben.

Egyéni összetettben a 2007-ben születettek között Király Gréta az előkelő 5. helyen zárt. Kiegyensúlyozottan, szépen versenyzett, mind a négy szeren a legjobb 8 között végzett. Kötéllel és labdával a 6. helyen, karikával a 7. helyen, buzogánnyal pedig a 8. helyen zárt.

Szerafin Gréta a 2008-ban születettek között hasonlóan jól teljesített, és Ő is az összetett 5. helyen végzett. Labdával és új szerével a buzogánnyal is a 6. helyen tudott végezni. Bátori Lili két gyakorlatot mutatott be, kötelet és labdát, és eredményesen hozzájárult a csapat sikeres szerepléséhez. Az LSC folyamatos fejlődését jelzi, hogy most már I. osztályban is ki tudnak állítani csapatot, mely szépen helyt is állt, sőt Király Gréta és Szerafin Gréta versenyről versenyre folyamatosan lép előre a képzeletbeli ranglétrán.
A mostani hétvégén pedig az LSC I.osztályú junior csapata méri majd össze tudását a Magyar Kupában.

A versenyzőket felkészítették: Dr Balogh Orsolya, Feitner Bernadett, Oláh Dóra.

Ezeket olvasta már?