2018. 10. 01., hétfő, 14:55
Szombaton a Ferencvárosi TC vendége volt a Közutasok Kaposvár csapata. A fővárosiak az eddigi 3 mérkőzésükön két győzelmet és egy nagyon értékes döntetlent játszottak (utóbbit a címvédő Zalaegerszeg ellen).
Az ifjúságiaknál Fajtai Arnold szerzett pontot a vendégeknek, ám ez is kevés volt a kiegyensúlyozottabb zöld-fehérek ellen, akik 9 fával megnyerték a mérkőzést.
A felnőtt mérkőzés első sorában a kaposváriaktól Nagy Gergő remekelt, a 600 fás határt átlépve szerzett pontot. A másik két párban viszont nem sok esélye volt Földesinek és Némethnek, valamint utóbbit csereként váltó Illésnek. A hazaiak 2:1-es, 68 fás előnybe kerültek.
A második sorban már jobban játszottak a vendégek, ám a fradisták is kitettek magukért, így csak Horváthnak sikerült a pontszerzés. Végül 6:2 arányban 86 fával az FTC nyerte a mérkőzést.
A bajnokságban két hét szünet következne, de a Közutasoknak két elmaradt mérkőzést kell pótolni. A Zalaegerszeg elleni hazai találkozót október 13-án 14 órai kezdettel játszák, míg a Salgózd elleni idegenbeli mérkőzés várhatóan október 23-án kerül megrendezésre.
Eredmények:
Ferencvárosi TC - Közutasok-1.MCM KTK 6:2 (3515 - 3429) |
Sárosi Krisztián 575 - Nagy Gergő 611 (1:3) |
Németh Attila 598 - Földesi Zsolt 529 (4:0) |
Botházy Péter 565 - Németh Tibor (Illés Richárd) 530 (2:2) |
Balogh Mátyás 599 - Sághy Tamás 591 (3:1) |
Bíró Patrik 605 - Kálny Krisztián 576 (3:1) |
Iványi László 573 - Horváth László 592 (1,5:2,5) |
Ifjúsági mérkőzés: |
Ferencvárosi TC - Közutasok-1.MCM KTK 3:1 (993 - 984) |
Szabó Dániel 494 - Fajtai Arnold 530 (1:3) |
Burián Dávid 499 - Szalay Patrik 454 (3:1) |