Másodikként zárt a Fino Szlovéniában

2018. 09. 16., vasárnap, 17:56

Három mérkőzésből kettőt nyert, és végül a második helyet szerezte meg a Fino férfi röplabdacsapata a szlovéniai Novo Mesto nemzetközi felkészülési tornáján.

A rekordbajnok kaposváriak ezen a hétvégén játszották a felkészülési időszak első edzőmérkőzéseit, és két nap alatt rögtön három nemzetközi találkozó várt rájuk. Kezdésként sikerült 3-0-ra nyerni a bosnyák Bjelinát, majd szombat este a házigazda MOK Krka Novo Mesto elleni rangadó következett a sorban és a Fino három hazai meccslabdáról fordítva győzött 2:1 arányban. Vasárnap délelőtt a horvát MOK Rijeka 2-1-re verte a somogyiakat, és a körbeverés utáni számolgatást követően kiderült, hogy a fiúk végül a második helyen fejezték be a küzdelmeket. A tornagyőzelmet a szlovének könyvelhették el.

- Ezek voltak az első mérkőzéseink az új évad során, és lényegében azt kaptam, amit vártam - kezdte összegzését Demeter György vezetőedző. -  Az első nap két meccse után másnapra főleg mentálisan fáradtunk el, és ekkor már sok hiba jellemezte a játékunkat. Összességében elégedett vagyok, és ez a torna megmutatta azt az utat, amerre mennünk kell a továbbiakban. Kiderült, miben kell javulni, erősödni az előttünk álló időszakban: elsősorban a mezőnymunkán és a nyitásainkon van mit csiszolni.

A kaposvári együttes utánpótlás korú játékosaira hamarosan már U19-es és U21-es megmérettetés vár, a felnőttek pedig legközelebb szeptember végén, egy dunaújvárosi felkészülési tornán mutathatják meg, hol tartanak a munkában.
 

Ezeket olvasta már?