Rákóczi: megszületett az első hazai siker

2018. 08. 27., hétfő, 07:31

Győzelmet ünnepelhetett csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. ötödik fordulójában. Együttesünk Szakály Attila és a héten igazolt Nagy Richárd góljaival győzte le a Ceglédet.

A még nyeretlen Ceglédi VSE csapatát fogadta együttesünk a Merkantil Bank Liga NB II. ötödik játéknapján. Támadólag lépett fel csapatunk, hiszen Zsiga Ervin mindjárt a találkozó elején egy jó lövéssel kínálta meg a vendégeket. Már az első negyed órán belül megszerezte a vezetést együttesünk: Zsiga Ervin szabadrúgását követően a kipattanó labdát Szakály Attila vágta a kapuba. A vezető találat után is maradt támadásban csapatunk, s bár több nagy lehetőséget is kidolgozott, a szünet előtt nem született meg a második találat. Igaz ehhez kellett Mursits kapus több jó védése és a ceglédi védők teljesítménye.

A második játékrészben Bíró Dominik fejelhetett tisztán Zsiga Ervin beadása után, de Mursits Roland ezúttal is védeni tudott. A csereként beálló Nagy Richárd aztán újra lendületet adott a csapatnak, s a héten igazolt középpályás hamar megszerezte első találatát zöld-fehérben: egy védők mögé beívelt labdát könnyedén jutatott a kapuba. A kétgólos hátrányban kinyíltak a ceglédiek, így könnyedén alakíthatott ki helyzeteket a Rákóczi. Újabb gól azonban már nem született, de csapatunk így is magabiztos sikert aratott, s megszületett az első győzelem hazai környezetben.

Waltner Róbert: A mérkőzés egészét nézve megérdemelten nyertünk. Az ellenfélnek alig akadt helyzete, nekünk viszont megvoltak a lehetőségeink. Az első és a második félidőben is sajnos több nagy helyzetet kihagytunk, de jó ütemben rúgtuk a gólt, ami megnyugtatta a csapatot. Ezt követően még jobban átvettük a mérkőzés irányítását. Szépen, okosan játszottunk, remekül járattuk a labdát. Rajczi Péter jól teljesített elöl, és a védelem is rendben volt. Szakály Attila jól játszott és megérdemelten szerzett gólt, Nagy Richárd pedig már az első bajnoki mérkőzésén eredményes tudott lenni. Remélem, hogy a szerdai, ZTE elleni mérkőzésnek még nagyobb önbizalommal vágunk neki, s érünk el egy jó eredményt.

Klausz László: Ezen a mérkőzésen nem sok esélyünk volt a győzelemre, mivel a támadójátékunk gyengének bizonyult. Nem tudtuk megtatani a labdát és a lepattanókat sem tudtuk jó arányban megszerezni. Várható volt, hogy gólt kapunk, mivel az ellenfél nagy nyomást helyezett a védelmünkre.

Következő mérkőzés:

2018.08.29., szerda, 18.00 óra

Merkantil Bank Liga NB II., 6. forduló

Zalaegerszegi TEs–Kaposvári Rákóczi FC

Zalaegerszeg