2018. 06. 02., szombat, 14:28
Ifi bajnokság szezonértékelése Fekete Szilveszterrel, a Kaposvári Vízilabda Klub Utánpótlás edzőjével.
Fekete Szilveszter értékelése:
A szezon elejére egy elég jó, mintegy 10 főből álló Ifi csapat állt össze jól sikerült alapozással. Mindenki jól dolgozott, ez abban is megmutatkozott, hogy a kvalifikáció sorsdöntő meccsén 15-2-re vertük az OSC Ifi csapatát. A Gyerek és a Serdülő csapatok eredménye miatt sajnos nem sikerült felkerülnünk a felsőházba, pedig ott lett volna a helyünk.
Az alsóházi célkitűzésünk az volt, hogy minden meccset megnyerjünk – ez szinte sikerült is. Mindössze 1 mérkőzést veszítettünk Hódmezővásárhelyen, de akkor 3 ifi játékos hiányzott, és én is el voltam tiltva. Ráadásul ott egy már megnyert meccset veszítettünk el 3 gólos vezetéssel. Ezzel csaknem teljesítettük a magunk részére felállított elvárást.
Az Ifi bajnoki szezon másik elvárt része pedig az volt, hogy az Ifiből kikerülő játékos minél jobban a Felnőtt csapat részévé válhasson. Betegségek, sérülések miatt olykor 2-3 ifinek is be kellett ugrania az OB I. együttesbe. Külön öröm, hogy a 4 ifivel felálló Felnőtt csapat nyerni tudott Szentesen. Túl nagy lehetőséget, szerepet egyelőre még nem kaptak a Felnőtt csapatban, mert még fejlődniük kell, hogy bátrabban bevethető felnőtt játékosok legyenek, de már elindultak az úton: többször, többen is lehetőséget kaptak. Ketten (Németh Levente és Németh Botond) szerződést kaptak a Felnőtt csapatba a következő szezonra, Rozs Dániel pedig az OB I/B csapat állandó játékosa lesz.
Összességében elmondható, hogy az idei bajnokságban voltak méltó ellenfelek (mint például a Miskolc, a Pécs, a Hódmezővásárhely). A szezon 1. fordulójában több nehéz meccsünk volt, a 2. fordulóban azonban könnyebben nyertünk ezeken az összecsapásokon – ebből azt vonhatjuk le, hogy fejlődött a csapat.
Az edzési lehetőségek nem túl optimálisak az Ifi csapat számára: egy időben, egy medencében edzünk a Felnőtt és a Serdülő csapattal. A prioritás természetesen a Felnőtt csapaté, az Ifi csapattal a 2 kapu mögötti helyen tudunk csak edzeni, és a csapatlétszám sem engedi meg, hogy csapattaktikai elemeket tudjunk gyakorolni. Ebből következik, hogy inkább a fizikai felkészítésre és az egyéni képzésre tudunk koncentrálni. Reméljük, jövő márciustól – amikor az új uszoda átadásra kerül – sokat javulhatnak az edzési körülményeink.