2018. 05. 19., szombat, 08:25
Az előző fordulóban egy nagyszerű sorozat végére tett pontot a veszprémi vereség, melyet a Csepel FC elleni sikerrel feledtetne a kaposvári csapat szombaton, hazai környezetben 17 óra 30 perctől.
Az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában a tabella tizedik helyén álló Csepel FC gárdáját fogadja a kaposvári csapat szombaton 17.30 órakor.
A fővárosiak két fordulóval ezelőtt mindhárom pontot elvitték a második helyen álló FC Ajka otthonából, míg az előző játéknapon kikaptak a III. kerületiektől. A csepeliek mérlege tíz győzelem, hat döntetlen és tizenegy vereség. Az eddig összegyűjtött 36 pontjuknak köszönhetően szinte már borítékolható, hogy megőrzik harmadosztályú tagságukat (csak a legrosszabb 13. helyezettként eshetnének ki).
– Természetesen nyerni szeretnénk – fogalmazott Waltner Róbert, a Rákóczi edzője. – A vezetésemmel még veretlen a csapat hazai pályán, ezt a sorozatot folytatni akarjuk a bajnokság végéig. Mindenki tudja, hogy mekkora a tét. Meg kell nyernünk a hátralévő három mérkőzést. Erre készültünk egész héten, magabiztos győzelmet akarunk aratni a Csepel ellen.
– A szombati mérkőzés adja majd meg erre a választ – mondta az edző arra kérdésre, hogy sikerült-e felrázni a játékosokat a vereség után. – Jó hangulatúak voltak az edzések, remekül dolgoztak a fiúk a héten. Ezt a szemléletet és hozzáállást kell kivinni szombaton a pályára. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk a Csepel ellen.
Az előző, veszprémi mérkőzésen Andorka Pétert és Sóron Tibort is kiállította a játékvezető. Előbbi két, míg utóbbi egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A két gólerős támadó (Andorka Péter tíz, míg házi gólkirályunk Sóron Tibor tizenegy találatnál jár) hiányában is a három pont megszerzése a cél.
– Androka Péter helyén Rajczi Péter játszik majd, akit senkinek sem kell bemutatni, egy rutinos, remek játékos – mondta Waltner Róbert. – Remélem, eredményes lesz szombaton, akárcsak az a játékos, aki Sóron Tibor helyén játszik majd.
Az őszi, csepeli mérkőzésen nem esett gól, pedig számos helyzetet kialakított a kaposvári együttes. Reméljük, ezúttal jobb lesz a csapat helyzetkihasználása és ismét egy magabiztos sikerrel tesznek egy újabb lépést a bajnoki cím felé.