2018. 04. 06., péntek, 14:25
Hazai környezetben, az egyenlítésért száll harcba a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata, az NB I elődöntőjének második összecsapásán, szombaton 17 órakor a városi sportcsarnokban.
A Demeter-legénység 3:1-es vereséget szenvedett a Kecskemét otthonában, így az újabb botlás végzetes lenne a címvédő számára.
Jól kezdett a Fino a Kecskemét ellen a férfi röplabda NB1 elődöntőjének első összecsapásán, 1:0 után azonban fordítani tudtak a hazaiak, akik végül meg sem álltak a 3:1-es győzelemig. A címvédő az alapszakasz harmadik helye miatt pályahátrányból vágott neki a párharcnak, így nagyon fontos lett volna a Kecskemét elleni jó kezdés.
- Sajnos nem sikerült ezt a mérkőzést úgy kivitelezni, ahogy terveztük - mondta ifjabb Nagy Péter. - Az elmúlt mérkőzésekhez képest élesen kezdtük a találkozót, utána magam sem értem, miért, de eléggé dekoncentráltak lettünk a második szettben, és ez kitartott a mérkőzés végéig. Lélektanilag mindenképp nagyon fontos lett volna ez a mérkőzés, de így, hogy ők hozták a hazai pályán a mérkőzésüket, nekünk is hozni kell most szombaton a hazai meccset. Az erőviszonyok alapján hasonló szintet képvisel a két csapat, de az biztos, hogy kedden mi nagyon sokat hibáztunk nyitásban. Ezen változtatni kell.
A három korábbi Fino játékossal felálló KRC legutóbb február végén lépett pályára a somogyi megyeszékhelyen. Akkor nagy küzdelemben, 3:2-re nyertek Nagy Péterék. A kaposváriak Bajnokok Ligája-győztes játékosa most is hasonlóan nagy küzdelemre számít. A három nyert meccsig tartó párharc második felvonása szombaton 17 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.