2018. 02. 01., csütörtök, 07:55
Az OB I. vízilabda bajnokság 12. fordulójában az AVUS Szombathely csapatát fogadta id. Berta József együttese a Kaposvári Vízilabda Klub. A Kaposvár nagyszerű, magabiztos játékkal hamar átvette a vezetést és uralta végig a meccset, köszönhetően Krémer Balázs remek védéseinek.
Az 1. negyed végén már 3-0-ra elhúzott a Kaposvár, az AVUS pedig gól nélkül maradt. A 2. negyed vége felé – amikor már 6-0-nál járt a csapatunk – megérkezett az AVUS 1. gólja, de ennek ellenére a csapatunk megnyugtató előnyre tett szert a félidőre (7-1).
A 3. negyedben azonban – főleg büntetőkkel – szépíteni tudott a vendégcsapat: 10-5-re felhozta magát (az AVUS egyébként a góljainak a felét büntetőkből lőtte) és 3-4-re megnyerte a negyedet. Az utolsó negyedre viszont újra felpörgött a Kaposvár és továbbra is jó helyzetkihasználásokkal és büntetővédéssel 11-6-ra nyerte meg a mérkőzést.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a nagy siker kulcsa, id. Berta József vezetőedző azt nyilatkozta, hogy a visszavágás. „Mindenféleképpen akartuk a győzelmet. Úgy álltunk bele a mérkőzésbe, hogy idegenben „csúfos vereséget” szenvedtünk, nyilván akkor még nem volt teljes erejében a csapat, kevés idő volt összerakni. Az már a múlt. Úgy gondolom, hogy azért most is voltak hibák, a nagyarányú győzelem ellenére azt mondom, hogy talán a legtöbbet most hibáztunk, úgyhogy lesz még mit javítani ebben a pár napban. Ahhoz, hogy az „álmainkat” meg tudjuk valósítani, nagyon oda kell figyelnünk a következő mérkőzésre” – hangsúlyozta.