2018. 01. 30., kedd, 14:05
A leány Országos Mini Röplabda Bajnokság (U13) szervezői közzétették aktuális ranglistájukat, amelyet a részt vevő csapatok legjobb hat eredménye alapján állítottak össze. Nagy siker, hogy a Kaposvári Röplabda Akadémia két együttese is a legjobb 12 között foglal helyet.
Ha most zárulna a selejtező-sorozat, mindkét csapat ott lehetne az országos döntőben!
A RÖAK Kék elnevezésű alakulat eddig 80 pontot gyűjtött, és az ötödik helyen áll, a RÖAK Sárga pedig 56 pontjával a 11. helyet foglalja el. A RÖAK Piros fiataljai, akik a tapasztalatszerzés jegyében szerepelnek a küzdelemsorozaton, eddig két tornán szerepeltek, és az 51 induló közül a 37. helyen tanyáznak. az összesített rangsor éllovasa a szegediek első csapata az érdiek és a gödöllőiek előtt. érdekesség, hogy csak a Kaposvár szerepel két együttessel a legjobb 12 között. Februárban újabb tornák következnek a sorban, és 24-én hazai környezetben is bizonyíthat majd a három kaposvári gárda.