Parádéztak a Kasi jégkorongozói

2017. 12. 04., hétfő, 09:49

Parádés hétvégét zártak a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola kölyök és serdülő csapatai, melyek két komoly skalpot is begyűjtöttek.

– Nagy pályás hokiban kaposvári együttes még soha nem győzte le sem a debreceni, sem a szegedi alakulatot – nyilatkozta Zsigmond Imre, a Kasi vezetőedzője. – Most egyetlen hétvégén sikerült mindkettőt bedarálni. A Debrecen ellen az első harmadban egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, ahol nekünk sikerült összehozni két gólt. A találatoktól felszakadtak a gátak és a második, harmadik harmadban hatalmas nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Megérdemelt nagyarányú győzelmet arattunk egy erős Debreceni csapat fölött. A selejtezőben még 7-0-ra kikaptunk tőlük. A Szeged ellen már az első percben vezetést szereztünk De Paoli Valerio hatalmas bombájával. Ez a gól megadta az alaphangot és innentől nem volt megállás. A Szeged ugyanakkor nem adta meg magát könnyen, végig komoly erőkifejtésre kényszerítettek bennünket. Ezen a napon azonban nem lehetett fogást találni rajtunk. A Szeged erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy az alapszakaszban megverték a Ferencváros A csapatát.

U14-es mérkőzésen:

Debrecen - Kaposvári Sportközpont és Sportiskola 0-6 (0-2, 0-2, 0-2)
Gól és pontszerzők:

0-1 Lőczi Barnabás (Kohán Péter)
0:2 Havadi Nagy Bálint (Varga Tamás)
0:3 Kápolnás Marcell
0.4 Barna Sebestyén
0:5 Maricsek Sára (Havadi Nagy Bálint)
0:6 Maricsek Sára

U16-os mérkőzésen:

Kaposvári Sportközpont és Sportiskola - Szeged 6-2 (2-0, 3-1, 1-1)
Gól és pontszerzők:
1:0 De Paoli Valerio (Zsille Péter)
2:0 Lampert Dávid (De Paoli Valerio)
3:0 Zsille Péter (De Paoli Valerio)
4:1 De Paoli Valerio (Prins Alexander)
5:1 Pázmándi Zsófia (De Paoli Valerio)
6:2 De Paoli Valerio

A sportiskolásokkal kapcsolatos hír még, hogy Pázmándi Zsófiát ismét behívták az U18 -as válogatott összetartására és az utána következő katowicei tornára, amely a válogatott utolsó erőfelmérő tornája a világbajnokság előtt.

Ezeket olvasta már?