2017. 11. 05., vasárnap, 05:30
Csapatunk listavezetőként érkezett a fővárosba, ahol csak kapufáig jutottunk, pedig még tíz emberrel is mindent megetettünk a három pontért, így visszacsúsztunk a második helyre.
Az NB III. Nyugati csoportjának tizenharmadik játéknapján a Csepel FC stadionjában szólították pályára együttesünket. Az első negyed órán belül az első komolyabb lehetőség Andorka Péter előtt adódott, aki Szakály Attilától kapott egy remek átadást, de támadónk nem tudott élni a lehetőséggel. A félidő feléhez érve Ivancsics Gellért szabadrúgása után Ur László fejelt kevéssel a kapu fölé, míg a szünet előtti utolsó percben Ivancsics Gellért lövését fogta a hazaiak kapusa, Lőrincz Péter.
A második félidő elején Nagy Krisztián csavart kevéssel a jobb kapufa mellé szabadrúgásból, majd folyamatosan kezdtünk átvenni a találkozó irányítását. A csereként beálló Böjte Partik első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de csak a kapufát találta el egy szögleletet követően. Percekkel később pedig centikkel tévesztett célt középpályásunk, ugyancsak Ivancsics Gellért sarokrúgása után. A hajrában Szakály Attila kiállítása után is nyomás alatt tartottuk a hazaiakat. Előbb Kollega Krisztián beadása után Rajczi Péter fejelhetett tisztán, de Lőrincz Péter kapus óriási bravúrral védett, majd a hosszabbításban Ivancsics Gellért szabadrúgását tessékelte ki a bal felsőből a fővárosiak hálóőre.
Együttesünk mindent megtett a három pontért, de hiába alakított ki több helyzetet, s küzdött becsülettel ezúttal nem jött össze a siker a Csepel ellen.
Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC edzője: Sajnos tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést, de így is megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a győzelmet. Sokkal több helyzetünk volt, kapufát lőttünk, domináltunk a mérkőzésen. Sajnos nem sikerült felrakni a pontot az i-re, s ez két pontunkba került.
Gabala Krisztián, a Csepel FC vezetőedzője: Tudtuk, hogy egy nagyszerű ellenféllel találkozunk. Megpróbáltuk meglepni a Kaposvárt azzal, hogy végig nyílt játékot játszottunk. Magas intenzitású mérkőzés volt, rengeteg párharccal, bár a nézők számára annyira nem volt látványos. A második félidőben több játékosom is a fáradtságból adódóan, technikai hibát vétett, így magunkra húztuk a Rákóczi. A kaposváriak eldönthették volna a mérkőzést, gondolok itt a kapufára és az utolsó pillanatban lőtt szabadrúgásra. Összességében azonban egy döntetlen szagú mérkőzés volt.
Csepel FC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0 |
Budapest, Csepel Stadion, 100 néző. V.: Antal (Keszthelyi, Gyürüsi). Csepel FC: Lőrincz – Dévai (Sebestyén, 38. p.), Hesz, Haraszkó, Simon K. – Fisli, Tóth Cs. (Korozmán, 71. p.), Marczinka – Somodi Á., Tóth M. (Gauzer, 60. p.) – Németh Z. Vezetőedző: Gabala Krisztián. Kiállítva: Szakály A. (80. p.). Sárga lap: Marczinka (21. p.), Németh Z. (91. p.) illetve Szakály A. (37. p.), Lakatos G. (88. p.). |