2017. 10. 21., szombat, 07:33
Negyedik meccsét is megnyerte a Kaposvári Kosárlabda Klub, amely ezúttal a Sopron KC alakulatát verte idegenben 79–74-re.
A bajnokságban az első három meccsét nyerő kaposvári együttesből Baki Gergely és a bokasérüléssel bajlódó Papp Péter sem léphetett pályára. A hazaiaknak pedig az jelentett gondot, hogy a Kecskemét elleni találkozón kézközépcsont törést szenvedő Tóth Gergely mellet a soproniak egyik legjobbja Zagorac sem állhatott Váradi Kornél vezetőedző rendelkezésére. Emiatt át is szervezték a hazai alakulatot, amelyben Dénes és Takács is kezdőként szerepelt.
Jól kezdtek a vendégek, akik próbálták kihasználni a palánk alatti fölényüket. Emellett jól is védekeztek a somogyiak, öt perc alatt csak öt pontot szereztek Watkinsék. Időt is kért Váradi Kornél, hogy Hendlein belépéseit megakadályozzák. Takács és Watkins is triplákkal faragott a hátrányon, előbbi pedig a vezetést is megszerezte a soproniaknak. A negyed végét Duvnjak hármasa jelentette, így 20–18-al zárult a játékrész. Érezték a hazaiak, hogy a kieső társak miatt több kell mindenkitől, így jól is tartották magukat. Dunn és Evans révén újra fordítottak a kaposváriak, de Watkins zsákolása nem engedte, hogy hét pontnál nagyobb legyen a hátrányuk. Összekapta védekezését ezekben a percekben az SKC, nem is hagyta ezt szó nélkül Fekete Ádám. A félidő végjátéka is a hazaiaknak sikerült volna jobban, ha Evans nem emelt volna be két triplát.
Így látta a mérkőzést a KKK vezetőedzője, Fekete Ádám: |
– Minden idegenbeli siker aranyat ér. Nem játszottunk jól, talán ez volt eddig a legrosszabb meccsünk, de amikor kellett, akkor megmutattuk, hogy igenis számolni kell velünk. A negyedik negyedben fáradtak is voltunk, de ritmust is vesztettünk. Ezzel együtt nem sokan jósolták volna, hogy négy forduló után így állunk majd. |
A szünet után 37–42-ről folytatódott a meccs, s Evans csak nem akart hibázni a triplavonal mögül. Mivel Hendlein és Ivosev is csatlakozott, így a 25. percre 39–56 lett az eredmény. Jól kapcsolódott játékba a fiatal Hock Gergő is, aki elsősorban a védekezésből vette ki a részét az alacsonyabb szerkezettel pályán lévő Kaposvárban. Spica duplájával lett 43–63, a záró szakaszra pedig 22 pontos előnnyel fordulhatott a vendégcsapat. Watkins persze nem adta fel és Dénessel párban megkezdték a felzárkózást. A biztos vezetés tudatában a teljesen szétesővé váló kaposváriak ellen Watkins zsákolása már egészen 64–67-ig jöttek fel a soproniak, úgy, hogy 19–0-ás (!!!) szakaszt produkáltak. Óriási izgalmakat tartogatott az utolsó három perc.
A végjátékban frissebben kosárlabdáztak a soproniak és a teljesen elfáradó vendégek minden igyekezetére szükség volt, hogy ne egyenlítsenek a hazaiak. Duvnjak büntetőire a hatodik Evans tripla volt a válasz a túloldalon. Az amerikai duplájával, valamint Ivosev büntetőivel pedig zsinórban már negyedik diadalát aratta a somogyi alakulat.
Sopron KC–Kaposvári KK 74–79 (20–18, 17–24, 8–25, 29–12) |
Sopron, Novomatic Aréna, 800 néző. Vezette: Cziffra Cs., Fodor A., Minár L. Sopron KC: Autrey (9/3), Duvnjak (16/6), Dénes (4/3), Takács N. (7/3), Watkins (25/6). Csere: Greene (3), Mészáros M. (8/3), Bagó (2). Vezetőedző: Váradi Kornél. Kaposvári KK: Dunn (14), Evans (24/18), Ivosev (12/3), Hendlein (13/3), Spica (10). Csere: Hock (2), Grebenár (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan. Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–4, 8. perc: 17–16, 12. perc: 22–21, 17. perc: 28–32, 23. perc: 37–48, 27. perc: 43–61, 32. perc: 52–67, 37. perc: 67–69. Jók: Watkins, Duvnjak, illetve Evans, Dunn, Hendlein. |