Lendületben a Közutasok

2017. 10. 08., vasárnap, 21:43

Az első fordulóból elhalasztott mérkőzéssel folytatta szereplését a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK csapata, az ellenfél a Nyíregyházi TK volt.

Az ifjúságiak javuló játékot mutatva megszerezték első győzelmüket a bajnokságban.
 
A felnőtt mérkőzés első sorában Kálny közepes eredményt ért el, mellyel nem volt esélye a kiváló játékot bemutató Hacker ellen, mellyel, mint utóbb kiderült, a mérkőzés legjobb eredményét érte el. A másik párban Nagy Gergő az első három szettet megnyerte, így megszerezte a hazaiak első pontját. Egy sor után a vendégek kerültek 34 fás előnybe.
 
A középső sorban zárkóztak a kaposváriak. Magyar ugyan kikapott 4 fával, így újabb pont lett a nyíregyháziaké, viszont Illés remekül játszva nyert, ráadásul a Közutasok hátránya mindössze 4 fára csökkent.
 
A záró párban Földesi hamar dülőre vitte a párharcot, már két szett után biztos volt, hogy megszerzi a pontot (2:0 és 61 fa előny), a végére 583 fáig jutott, mely a legjobb hazai eredmény lett. Eközben Németh nehezebben lendült játékba, az első két szettet elveszítette, a második 60 gurítást viszont kiválóan teljesítette (310 fa), így ez a pont is a hazaiaké lett.
Végül a Közutasok 6:2 arányban, kereken 100 fával nyerték a mérkőzést, így 5 forduló után az előkelő 6. helyen állnak a tabellán.
 
A következő héten a 4. helyezett Győr-Szol TC-t fogadják a kaposváriak a Szántó utcai tekecsarnokban, ami sokkal nehezebb feladatnak ígérkezik.
 
Eredmények:
 
Közutasok-1.MCM KTK - Nyíregyházi TK   6:2  (3352 - 3252)
 
Kálny Krisztián 542 - Hacker Dezső 586 (1:3)
Nagy Gergő 559 - Kastura Zsolt 549 (3:1)
Magyar József 531 - Mogyorósi Péter 535 (2:2)
Illés Richárd 559 - Finta Zoltán 517 (3:1)
Földesi Zsolt 583 - Hetei Alex (Szlovenszki Attila) 504 (3:1)
Németh Tibor 578 - Szegő Levente 561 (2:2)
 
 
Ifjúsági mérkőzés:
Közutasok-1.MCM KTK - Nyíregyházi TK   4:0  (991 - 986)
 
Szalay Patrik 505 - Erőss Adrián 507 (2,5:1,5)
Fajtai Arnold 486 - Bíró Zsolt 479 (2:2)

Ezeket olvasta már?