FINO: Dunaújvárosi folytatás

2017. 10. 05., csütörtök, 16:05

Csütörtökön 17 órakor, a Dunaferr otthonában játssza az új évad második bajnoki mérkőzését a Fino férfi röplabdacsapata.

A kaposváriak nehezebb csatára számítanak, mint vasárnap, a Debrecen ellen, de a cél a három pont megszerzése.

A rekordbajnok somogyi együttes tagjai alig 45 perc alatt hozták első tétmérkőzésüket a hajdúságiak ellen, és az a találkozó sajnos nem adott reális képet arról, hogy hol tart a formálódó csapat a felkészülésben és a munkában. A fiatal dunaújvárosiak hazai pályán minden bizonnyal odateszik majd magukat, így nagyobb küzdelemre késztetik a Fino legénységét is. A kaposváriak közül ifjabb Nagy Péter derékproblémái miatt kihagyja a meccset, a többiek viszont harcra készek.

A Fino együttese szombaton hajnalban utazik el Németországba, hogy részt vegyen a Bühl nemzetközi tornáján. A fiúkra már aznap két meccs vár, majd hétfőn is megmérkőznek a házigazdákkal, és kedden érkeznek haza. Ezután pedig megkezdik a közvetlen felkészülést az október 15-ei, Pénzügyőr elleni nagy bajnoki rangadóra.

Ezeket olvasta már?