2017. 07. 12., szerda, 07:17
A 25 éves kaposvári versenyző az Európa-bajnokságon is letette a névjegyét. Kiskunlacházán dupla győzelmet aratott.
10 év után rendezett ismét rangos nemzetközi motokrossz versenyt Magyarország. A házigazda a patinás kiskunlacházi pálya volt, mely a hazai sportélet egyik szentélye. A 8 fordulós Motokrossz Open Európa-bajnokság utolsó állomását jelentette a múlt hétvégén megrendezett viadal, melynek az egyik legnagyobb hazai sztárja a 25 éves Szvoboda Bence volt.
Bence idén sikert sikerre halmoz a cseh, osztrák, és német nemzetközi bajnokságokban, az Európa-bajnokságon viszont eddig nem jutott szóhoz, viszont most jött, látott és győzött. A szombati kvalifikációs futamon, majd a vasárnapi két fő futamon is magabiztos előnnyel utasította maga mögé az ellenfeleket, így a nap végén az ő tiszteletére szólt a magyar himnusz.
Nagyon nehéz volt számomra ez a hétvége. A 35 fokos hőség senkit sem kímélt. Engem sem, ráadásul a versenyt megelőző edzésen rakoncátlankodott a pulzusom, ezért nem tudtam jó formában motorozni, hamar elfáradtam. Ennek ellenére sikerült megnyernem a hazai rendezésű Európa-bajnoki versenyt, aminek nagyon örülök.”
- foglalta össze gondolatait a 9-szeres magyar bajnok.Az Európa-bajnok az ukrán Vladimir Taraszov lett, a 8 fordulós sorozat végeztével ő gyűjtötte a legtöbb pontot. Mivel a magyar versenyzők csak a hazai rendezésű viadalon indultak, így összetettben nem végeztek előkelő helyen.
A kiskunlacházi verseny végeredménye:
1. Szvoboda Bence (Magyarország, HTS Team) - 50 pont
2. Hugyecz Erik (Magyarország, HTS Team) - 44 pont
3. Jonas Kedved (Csehország, KTM) - 38 pont
4. Szőke Márk (Magyarország, KTM) - 34 pont
5. Déczi Balázs (Magyarország, Husqvarna) - 29 pont
Az Open Európa-bajnokság végeredménye:
1. Vladimir Taraszov (Ukrajna, KTM) - 298 pont
2. Dimitro Azsmanov (Ukrajna, Yamaha) - 262 pont
3. Petr Bartos (Csehország, KTM) - 164 pont
4. Jonas Nedved (Csehország, KTM) - 151 pont
5. Roman Morozov (Ukrajna, Yamaha) - 116 pont