2017. 06. 11., vasárnap, 11:29
Junior és felnőtt Országos Bajnokságon vett részt múlt hétvégén a Lovasakadémia SC ritmikus gimnasztika szakosztálya. A somogyi lányok nagyon szép eredményekkel tértek haza.
I.osztály junior korcsoportban (2004-2005) Farkas Júlia kiegyensúlyozott teljesítménnyel, négy szeren versenyezett az Országos Bajnokságon, és az ország legjobb versenyzői között a 6. legjobbnak bizonyult. Karikával és buzogánnyal is (mindkét szerrel elsőéves versenyzőként) 6. lett. Juli mindössze három éve ritmikus gimnasztikázik, első évben szabadidős versenyen indult, majd II. osztályban, idén pedig már az I.osztályban bizonyította tehetségét.
Junior-2 korcsoport ( 2004-2005) versenyeiben a Gyenesei Fanni, Felden Petra, Kulcsár Adrienn, Németh Szonja összeállítású csapat a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Gyenesei Fanni karikával 4. lett, egyéni összetettben 7.helyen végzett, Felden Petra összetettben a 8. helyen zárt a 41 fős, erős mezőnyben.
Junior-1 korcsoportban ( 2002-2003, 28 induló) Fülöp Kitti Mariann remek buzogány gyakorlatával éppen lemaradt a dobogóról, és 4. lett. Összetettben a pontszerző 7. helyen végzett.
Edzőik: Dr Balogh Orsolya, Szolnoki Nikolett, Oláh Dóra, Kiss Pálma, Boros Ninetta, Mezei Edina.