Röplabda MEFOB: egy arany és egy ezüst a Kaposvári Egyetemnek

2017. 06. 05., hétfő, 07:53

Csakúgy, mint egy évvel ezelőtt: a nőknél az ELTE, a fiúk között pedig a Kaposvári Egyetem csapata szerezte meg a röplabda MEFOB első helyét. Az ország legjobb négy-négy együttese ezúttal a fővárosban mérte össze egymással a tudását, és a kétnapos programban összesen 12 mérkőzés kapott helyet.

A hölgyeknél az ELTE ezúttal sem bízott semmit a véletlenre: Vári Péter lányai az első napon a BME, a vasárnapi folytatásban pedig a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Egyetem csapatát is 3:0 arányban győzte le, így teljesen megérdemelten hódította el a második helyet. A fővárosiak egymás után harmadszor bizonyultak a legjobbnak, vagyis összejött a triplázás. Az ezüstérmeket a kaposváriak nyakába akasztották, a harmadik helyet pedig a pécsiek érdemelték ki. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC NB I-es csapatának több tagja is pályára lépett a tornán, és jól teljesített a pályán.

A férfiaknál sem borult a papírforma: a tavalyi első Kaposvári Egyetem legénysége mindhárom meccsét négy szettben nyerte, ami természetesen elég volt a végső sikerhez is. A második helyet a BME hódította el, a harmadikat pedig a Debreceni Egyetem, a Testnevelési Egyetem elleni győzelemmel.

„Nagyok örülünk a címvédésnek, bár nem volt egyszerű a dolgunk, mivel két meccsen is hátrányból fordítottunk. Mindenki kivette a részét a sikerből. A rendezvény szervezése tökéletes volt, panaszra nem volt okunk, ezúton is köszönjük a szervezőknek” – mondta a kaposváriak egyik kulcsembere, Bögöly Gábor, aki szenzációs szezont zárt, ugyanis klubcsapatával, a Fino együttesével felnőtt és junior magyar bajnoki címet is elkönyvelhetett az egyetemi elsőség mellett.

Röplabda MEFOB Döntő 2016/2017. Eredmények.

Nők.

ELTE – BME 3:0 (12, 10, 23)

KE – PTE 3:0 (21, 30, 22)

ELTE – PTE 3:0 (8, 11, 20)

KE – BME 3:0 (21, 18, 17)

PTE – BME 3:1 (-19, 16, 23, 25)

ELTE – KE 3:0 (17, 15, 21)

A végeredmény: 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2. Kaposvári Egyetem, 3. Pécsi Tudományegyetem, 4. Budapesti Műszaki Egyetem.

Férfiak.

KE – TE 3:1 (-21, 15, 20, 21)

DE – BME 1:3 (22, -18, -17, -22)

BME – TE 3:0 (18, 16, 18)

KE – DE 3:1 (-17, 17, 16, 20)

DE – TE 3:1 (18, 15, -23, 21)

KE – BME 3:1 (18, 16, -13, 19)

A végeredmény: 1. Kaposvári Egyetem, 2. Budapesti Műszaki Egyetem, 3. Debreceni Egyetem, 4. Testnevelési Egyetem.

 

Ezeket olvasta már?