A kaposvári szuperminik győztek Tatán

2017. 04. 19., szerda, 17:29

Újabb tornagyőzelmet könyvelhetett el a Kaposvári Röplabda Akadémia leány szupermini korosztálya. Duduka Ingrid fiatal tanítványai tatán léptek pályára, és hét csapat közül bizonyultak a legjobbnak.

A szupermini kategóriában 14 csapat nevezett a versenyre, és két hetes csoportban kezdődtek meg a küzdelmek. A hét csapat egy négyesbe és egy hármasba volt osztva, ezeken belül körmérkőzéseket játszottak, utána pedig a keresztjáték következett. A csapatok egy-egy szettet játszottak, amelyek 21 pontig tartottak.

A korai kelés miatt a lányok még kicsit álmosan játszottak az első meccsen, az ellenfél már 18:13-ra vezetett, de a végén a kaposváriak örülhettek, mert a lányok nagyon ügyesen megfordították az állást. Ezután egy könnyebb mérkőzés következett, majd az utána lévő meccsen a Dág csapata ellen szoros csatában kikaptak. A körmérkőzések végén ugyanannyi győztes játszmájuk volt a kaposváriaknak, mint a Dágnak, de a nyert és a vesztett pontok alapján RÖAK lett a csoportelső. Az elődöntőben és a döntőben is nyerni tudtak a lányok. Nagyon lelkesen és ügyesen játszottak, élvezték a játékot.

Vollé! 2020-Röpsuli, Tata

Körmérkőzés:

  • RÖAK-Romhányi „A” 22:20
  • István „B”-RÖAK 6:21
  • RÖAK-Dág „A” 20:22

Keresztjáték:

  • RÖAK-Dózsa 21:5
  • Az 1. helyért:
  • RÖAK-Feszty „B” 21:13

A kaposvári csapat tagjai: Inkei Fanni, Lőrincz Gabriella, Rőhrig Laura, Vida Eszter Dorka. Edző: Duduka Ingrid.

Végeredmény:

1. RÖAK Kaposvár

2. Feszty „B”

3. Romhányi „A”

4. Dózsa

5. Dág „A”

6. István „B”

7. Szent Márton „A”

Ezeket olvasta már?