Az Eötvös és az Építőipari a másik két elődöntős

2017. 03. 30., csütörtök, 10:35

Az utolsó előtti mérkőzésig nyílt volt a továbbjutás kérdése a VIII. Kapospont Kupa városi kispályás labdarúgó torna második selejtezőnapján. Az Eötvös Műszaki Középiskola csapata minden mérkőzését meg tudta nyerni, így a csoportelsőséget is megszerezte.

A második helyért nagy csatát vívott a Kinizsi Élelmiszeripari és a Lamping Építőipari csapata. Kettejük párharcában a Kinizsiseknek a döntetlen is elegendő lett volna, és noha az első félidő alapján úgy tűnt, ez meg is lehet, sőt, az Építőipari a helyzetei mellett a büntetőt is kihagyta, mégis utóbbi jutott tovább. A második félidőben ugyanis rákapcsoltak Takács Krisztián tanítványai, és 5-0 arányban kiütötték a kedvüket vesztő Élelmiszeriparisokat. A negyedik helyet négy ponttal a Gyakorló szerezte meg, az ötödik helyen pedig a Katolikus Gimnázium egylete végzett. Az elődöntőben így a Táncsics az Építőiparival mérkőzhet majd, a Széchenyi pedig az Eötvös gárdájával.

Eredmények:  

Eötvös-Katolikus 6-0 G.: Mayer 2, Orsós Vendel 2, Kesztyűs, Halász. Gyakorló-Építőipari 4-4 G.: Jasek 2, Pati, Zóka, illetve Nagy, Csáki, Orsós, Poór
Eötvös-Kinizsi 10-2 G.: Halász 3, Orsós Viktor 2, Vígh 2, Mayer 2, Kesztyűs, illetve Büki L., Balogh Zs. Építőipari-Katolikus 2-1 G.: Kiss D.2, illetve Spengler
Kinizsi-Gyakorló 9-1 G.: Balogh Zs. 2, Büki L. 2, Büki A. 2, Varga, Hideg, Balogh T., illetve Jasek. Eötvös-Építőipari 6-2 G.: Orsós Viktor 2, Halász 2, Kesztyűs, Mayer, illetve Csáki, Nagy. Kinizsi-Katolikus 4-1 G.: Büki A. 3, Varga, illetve Mogyorósi. Eötvös-Gyakorló 7-2 G.: Mayer 2, Halász 2, Kesztyűs, Orsós Viktor, Orsós Vendel, illetve Jasek, Zóka. Építőipari-Kinizsi 5-0 G.: Csáki 2, Orsós 2, Poór. Gyakorló-Katolikus 1-0 G.: Wolf

Végeredmény: 1. Eötvös 12 pont (29-6), 2. Építőipari 7 pont (13-11), 3. Kinizsi      6 pont (15-17), 4. Gyakorló 4 pont (8-20), 5. Katolikus 0 pont (2-13)

A góllövő lista élmezőnye -11 gólos: Dobos (Széchenyi), 8 gólos: Halász (Eötvös), 7 gólos: Mayer (Eötvös), 6 gólos: Román (Noszlopy), 5 gólos: Teruzzi (Táncsics), Orsós Viktor (Eötvös).

A döntő programja -2017. április 4: 10.00 Táncsics-Építőipari,10.35 Széchenyi-Eötvös, 11.10 A 3. helyért, 11.45 Döntő

Ezeket olvasta már?