2017. 03. 29., szerda, 08:44
Három mérkőzés után 2-1-re vezet a Pénzügyőr a Fino ellen a férfi röplabda-bajnokság idei döntőjében. A párharc szerdán este nyolc órától folytatódik a fővárosban. A Fino csapatkapitánya, Dávid Zoltán kedden ünnepelte 36. születésnapját, és úgy nyilatkozott: a legszebb ajándék az lenne, ha az ötödik meccsen vívnák ki a csapattal a bajnoki címet.
- Az biztos, hogy az utolsó meccs tükrözi a mi valós tudásunkat! Az első két meccsen önmagunk árnyékai voltunk, így természetesen szerdán este ugyanott szeretnénk folytatni, ahol vasárnap délután abbahagytuk - mondta a válogatott ütő.
- Miben tudtatok változtatni a második vereség után?
- Visszatért a hitünk, elkezdtünk újra hinni önmagunkban és egymásban. Nagyon akartunk nyerni, és ez segített. Azt azért tegyük hozzá, hogy még korántsem azt játszottuk, amit igaziból tudunk, ez a statisztikából is kiderül.
- Mire számítasz szerdán este, idegenben?
- Minket nem befolyásol, hogy hol lépünk pályára. Az alapszakasz során Budapesten is megvertük a Pénzügyőrt, most is bizakodó vagyok. Az dönthet, hogy folytatni tudjuk-e a vasárnapi játékot. Ha úgy játszunk, mint legutóbb, akkor nem hiszem, hogy gond lehet. Az az alázatosság kell a sikerhez, amit a pályára vittünk legutóbb.
- Kedden ünnepelted 36. születésnapodat, amihez mi is gratulálunk! Mi lenne most az igazi, nagy ajándék?
- Ha lehetne valamit kívánni, legyen az, hogy játszhassunk a jövő héten egy ötödik mérkőzést a Pénzügyőr ellen, és szerezzük meg az újabb magyar bajnoki címünket! Egyelőre másra nem gondolok, a sors és az idő eldönti, hogyan tovább. Nem szeretek előre gondolkodni; előbb legyen meg ez az első hely, aztán ráérünk beszélgetni a folytatásról.
A szerdai meccsről:
A szezon eddigi legfontosabb mérkőzése előtt áll a Fino férfi röplabdacsapata. A kaposváriak 2-1-es hátrányból várják a Pénzügyőr elleni bajnoki döntő negyedik felvonását, és ha megnyerik a szerdán 20 órakor kezdődő találkozót a fővárosiak otthonában,akkor kiegyenlítenek, és az ötödik összecsapásra marad a döntés.
2001-ben és 2015-ben már sikerült a bravúr, hiszen a kaposváriak előbb a Dunaferr, majd a Kecskemét ellen álltak fel 0-2-ről. Az idén a Pénzügyőr kezdte eredményesen a finálét, ugyanis a somogyi megyeszékhelyen aratott 3-1-es diadal után Budapesten 3-0-ra verte a címvédőt. Vasárnap aztán a kaposváriak következtek a sorban, akik harcos, jó játékkal örvendeztették meg közönségüket, és a 3-1-es siker sem maradt el. Szerdán nincs más lehetőség, mint újra nyerni, ellenkező esetben véget ér a bajnokság.
- Ha harmadszor is le tud győzni minket a Pénzügyőr, akkor megérdemli a bajnoki címet - mondta a Fino mestere, Demeter György. - Én azt gondolom, hogy a harmadik mérkőzésen mutatott harcos játékkal és még pár taktikai megoldással ismét nyerhetünk ellenük. Mi úgy megyünk fel a pályára, hogy győzni fogunk! Természetesen kulcskérdés lesz, hogy melyik csapat hogyan szervál majd. Igyekszünk megakadályozni, hogy olyan nyitássorozatokat produkáljon riválisunk, mint jellemzően az első és a második meccsen, és természetesen mi is agresszív, hatásos nyitásokkal készülünk. Bízom az egyenlítésben!
A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés szerdán 20 órakor kezdődik a Kőér utcában, aki nem lehet ott, az az m4sport.hu internetes oldalon nézheti végig a találkozót.