2017. 03. 05., vasárnap, 12:02
6 csapat lépett pályára szombaton Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium csarnokában a Kormányhivatalok II. Nyugat-dunántúli Teremlabdarúgó Tornáján. Veszprém, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megye együtteseit látta vendégül a házigazda Somogy Megyei Kormányhivatal, amely címvédőként várta a találkozókat.
- Fontos, hogy a sportnak köszönhetően is találkozzanak a kormányhivatalok munkatársai, erre jó alkalom ez a verseny. A cél a győzelmen túl az is, hogy a más-más megyéből érkezett kollégák megismerjék egymást, s jól érezzék magukat a pályán – mondta köszöntőjében dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnöke.
Tavaly hívták életre a Nyugat-dunántúli Teremlabdarúgó Tornát, amelyet első alkalommal a Somogy Megyei Kormányhivatal nyert meg. Így idén a győztes adhatott otthont a versenynek. Mint azt dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott a torna megnyitóján kiemelte: címvédésre készültek, ráadásul hazai környezetben is szerettek volna bizonyítani.
A csapatok 5 fordulóban mérték össze tudásukat, a Somogy Megyei Kormányhivatal együttese pedig teljesítette a kitűzött célt, hiszen 4 győzelemmel és egy döntetlennel ismét megszerezte az aranyérmet, megelőzve ezzel a Vas-, a Veszprém-, a Komárom-Esztergom-, a Győr-Moson-Sopron és a Zala Megyei Kormányhivatal csapatát.
3 találatával a torna gólkirálya Sasvári Tamás (Veszprém Megyei Kormányhivatal) lett, a legjobb játékosnak Katona Dánielt (Somogy Megyei Kormányhivatal) választották, a legjobb kapusnak járó díjat pedig Varga Szabolcs (Somogy Megyei Kormányhivatal) vehette át.