Élre állt a Fapuma

2017. 01. 21., szombat, 12:01

A hatodik forduló mérkőzései zajlottak a héten az Irodagép terembajnokságban. Ezen kívül a 4. fordulóból elmaradt találkozók is pótlásra kerültek. Már csak egy csapat van pont nélkül. Érdekesség, hogy az elmúlt hat fordulóban még nem született döntetlen eredmény.

A góllövőlistát Ferenczi Márk a Fapuma játékosa vezeti 16 találattal.

A forduló eredményei:

Úgyis Mindegy-Pomeg ABC 6-3
Góllövő: Fónai 2, Nagy 2, Kolosi, Ivusza, ill. Tóth, Gimesi, öngól.
Fordulatos mérkőzést hozott a fiatalok és az „idősebbek”találkozója. A jobb helyzetkihasználás döntött az előbbiek javára, és ez háromgólos győzelmet eredményezett.

Két Testvér Pizzéria-Gi-Fann Foci Társulás 4-1
Góllövő: Németh, Lukács, Takács, Kovács, ill. Vejki.
A nap második találkozóján könnyed játékkal diadalmaskodott a Két Testvér csapata. Az ellenfél csak egyszer talált a kapujukba, míg ők négyszer mattolták a Gi-Fann védelmét.

SIM-Team-FC-Unexpected 3-2
Góllövő: Tabi 2, Horváth Z., ill. Házi 2.
Jó színvonalú mérkőzésen kerekedett ellenfele fölé a SIM-Team gárdája. A szerencsésebb csapaté lett a három bajnoki pont, az Unexpected egymás után két kapufát is rúgott, de nem sikerült egyenlíteniük.

Superbody-FC Kecelhegy 4-6
Góllövő: Peresztegi 3, Weing, ill. Bunevácz 4., Farkas 2.
Küzdelmes mérkőzésen kétgólos vezetést szerzett a Superbody, de a félidő végére egyenlő lett az állás. A második játékrészben a kecelhegyiek kerekedtek felül, megszerezve a győzelmet.

Bárány Fogadó-Fekete sarki kocsma 1-3
Góllövők: Horváth M., ill.: Vendriczky 2, Nógely.
Helyenként kemény küzdelmet láthattak a nézők, melyből a Fekete-sarki kocsma legénysége került ki győztesen. Az ellenfél csere nélkül játszott, így nem tudtak lépést tartani velük.

Zsiroskönyér FC-Fapuma FC 3-8
Góllövők: Bathó, Magyar, Rébay, ill. Ferenczi M. 2, Balogh Cs. 2, Balogh Á., Bene, Kövy, Kampf.
Egy darabig tartotta magát a Zsiroskönyér, de 1-1 után kipukkadtak, és a Fapuma tetszés szerint érte el góljait. Győzelmével a tabella élére állt.

A következő forduló (01.26-27) párosítása: Csütörtök 19.15 SIM-Team Superbody, 19.55 FC Kecelhegy-Zsiroskönyér FC, 20.35 Fekete-sarki kocsma-Két Testvér Pizzéria, Péntek 19.15 Pomeg ABC-Bárány Fogadó, 19.55 Fapuma-Úgyis Mindegy, 20.35 Gi-Fann Focitársulás-Unexpected.

 

 

Ezeket olvasta már?