2017. 01. 17., kedd, 11:59
Kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását az MKOSZ székházában kedden délelőtt. Győr ad otthont a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének február 16. és 18. között.
A szövetségben tartott keddi sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő Körmend a Szombathellyel csap össze a negyeddöntőben, míg a bajnok Szolnok a Kaposvárral találkozik.
A tavalyi fináléban a Körmend 68-55-re legyőzte az akkor címvédő Szolnokot a budapesti Syma Carnokban, ezzel fennállása során hetedszer hódította el az MK-trófeát.
A 2014-ben bevezetett lebonyolítási rendszer szerint az NB I első nyolc helyén álló csapat került be az MK-ba, amelynek győztese idén is egymillió, az ezüstérmes 500 ezer, a bronzérmes pedig 300 ezer forint jutalmat kap. Az első napon a negyeddöntőkre, a másodikon az elődöntőkre, a harmadikon pedig a bronzmérkőzésre és a döntőre kerül sor.
Ami a Magyar Kupa névadóját illeti, a 2013-ban 82 évesen elhunyt Zsíros Tibor 116-szoros válogatott volt, 1955-ben Európa-bajnok lett a nemzeti csapattal Budapesten, és játékosként három, edzőként pedig egy olimpián vett részt.
Negyeddöntők:
Zalakerámia ZTE KK - Alba Fehérvár
Falco KC Szombathely - Egis Körmend
Naturtex-SZTE-Szedeák - Pécsi VSK-PANNONPOWER
Szolnoki Olaj KK - Kaposvári KK
A pénzdíjak megegyeznek a tavalyi, 2016-os, emelt díjas összeggel.
A helyszín már megvan: Győr (Audi Aréna). Az időpont pedig az eredetileg megadott, vagyis február 16. (csütörtök) - 17. (péntek) - 18. (szombat). A pontos kezdési időpontok a televízióval való megegyezés után lesznek hivatalosak.