2016. 12. 10., szombat, 17:00
Mindössze 56 perc alatt szerezte meg harmadik győzelmét az új évadban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. Zarka Péter tanítványai a sereghajtó Palota otthonában nyertek 3-0-ra úgy, hogy a fővárosiak a második szettben mindössze hat pontot gyűjtöttek.
Az alapszakasz első körének záró találkozóján a kaposváriak számítottak esélyesnek, és a Diamant-lányok ennek szellemében léptek pályára a sereghajtó otthonában. A vendégek már a találkozó elején magukhoz ragadták az irányítást, és végig vezetve gyűjtötték be a nyitó játszmát. A térfélcsere után teljesen egyoldalú volt a küzdelem: a somogyiak a játék minden elemében felülmúlták szerény képességű ellenfelüket, és mindössze hat(!) pontot engedélyeztek nekik. A harmadik játékrészben a Palota kezdett jobban, és az első technikai szünetben már 8:2-re vezetett. A kaposváriak ekkor eszméltek, és előbb ledolgozták hátrányukat, majd pontos játékkal eljutottak a győzelemig. A látottak alapján nem volt kérdés, melyik csapat a jobb, és a Zarka-tanítványok ezúttal sok mindent meg is tudtak mutatni a tudásukból. Sokat mondó adat, hogy a Diamant 12 ász-nyitással keserítette meg a fővárosiak életét (a meccsmeglepetés-embere, Kanizsai Dorottya öt, a feladó Bagyinka Fanni pedig négy foghatatlan szervának örülhetett), a brazil ütő, Debora Araujo pedig ezúttal is az egész mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.
Horváth Alexandráék három győzelemmel és egy bravúros újpesti 3-2-es meccsel, 10 ponttal zárták az alapszakasz első körét, és a nyolcadik helyről várják a folytatást. A második kör rögtön egy nehéz mérkőzéssel indul: december 16-án, pénteken 18 órakor a bajnok és kupagyőztes Linamar-Békéscsaba alakulata teszi tiszteletét a városi sportcsarnokban. Érdekesség, hogy a két együttes december 18-án, vasárnap kétszer is összecsap egymással: a Magyar Kupa negyeddöntőjének mindkét összecsapását a Viharsarokban rendezik majd, 11 és 17 órai kezdettel. A csabaiak a sűrű programjukra való tekintettel kérték ezt a megoldást, és a kaposváriak sportszerűen el is fogadták a kérést. Ezzel a dupla-kupameccsel zárul majd a Kaposvár 2016-os programja.
Palota RSC – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 0-3 (-19, -6, -20)
Budapest, 50 néző. V.: Bodrogi, Jámbor.
Palota: Bodnár, Oláh 3, Cirkov 6, Nyuka 4, Király, Kotlárik 3. Csere: Valasik (libero), Lászlop 5. Vezetőedző: Fekete Krisztina.
Diamant: Kanizsai 11, Szívós 10, Bagyinka 8, Araujo 13, Sitkey 4, Horváth A. 7. Csere: Csitári (libero), Korniss 1, Kocsi 1. Vezetőedző: Zarka Péter.