Most nem ment a sportiskolás B csapatnak

2016. 11. 28., hétfő, 18:42

Pécsre utazott a Toldi iskola tanulóiból álló Kaposvári Sportközpont és Sportiskola B csapata. – A betegség által tizedelt együttesünk nem számított esélyesnek a két Rátgéber Kosárlabda Akadémiai csapata ellen – kezdte beszámolóját Csapó Gábor, a Kasi delfinek B edzője.

"A két pécsi csapat mérkőzésén a mozgékonyabb fiú egylet nagy különbséggel győzött, a sok hibával játszó lányok ellen. A fiú alakulat ellen, az első félidőben rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ám a dobásaink rendre kimaradtak, ellenfelünk pedig sokkal jobban célzott. A félidőben a büntető párbajt 7–2-re nyertük, így 3 pontos hátrányból kezdtük a második félidőt. Ezután érthetetlen módon visszaesett a játékunk, mindkét sorunk fáradtan, pontatlanul, és hibásan játszott. Védekezésünk átjáró ház volt, igazi dobó helyzetig nem is jutottunk el. Ennek eredménye az lett, hogy a végére 32 pontos vereséget szenvedtünk. A következő összecsapás előtt nem igazán sikerült kipihenni magunkat."

"Az első negyedben Vati Áron igyekezett a lépést tartani a lelkesen és motiváltan kosárlabdázó lányokkal. Reméltük, hogy a 4 pont hátrányt hamar ledolgozza a Horváth, Kovács, Látrányi trió. Helyette beleszaladtunk egy megalázó 27–6-os gyalázatba. A lányok gyorsak, harcosak és ügyesek voltak, mi pedig … nem. A félidőben a büntetőket újra jó arányban értékesítettük, ezzel zárkóztunk 20 pontra. A harmadik periódusban 7 percig nem tudtunk pontot szerezni, viszont kaptunk zsinórban 12-t."

Innentől, nem is tudom mitől, elkezdtünk kosarazni, szereztünk labdákat, passzoltunk, és szép támadások végén kosarakat is szereztünk. Összességében megérdemeltnek látom a 31 pontos vereséget, ellenfelünk minden tekintetben jobb volt. Köszönjük szépen a leckét, igyekszünk fejlődni, tanulni, és 2 hét múlva végre megszerezni a bajnokságban az első győzelmünket az E csoportban."

KA Pécs Fiú–Kasi Delfinek B 64–32 (7–7, 18–10, 2–7, 18–2, 19–6)
Kasi Delfinek B: Horváth Ákos (8), Kovács Olivér (7), Schlichter Barnabás (5), Vati Áron (3), József Dorián (3), Látrányi Ákos (2), Pátkai Bálint (1), Sipos Zétény (1), Kőszegi Zolta (1), Magyaros Tamás (1), Szűcs Péter (-), Tallián Róbert (-),  Khalil-Ahmad Zakariás (-). Edző: Csapó Gábor.

KA Pécs Leány–Kasi Delfinek B 83–52 (14–10, 27–6, 3–8, 18–8, 21–20)
Kasi Delfinek B: Horváth Ákos (11), Vati Áron (9), Kovács Olivér (8), Látrányi Ákos (8), Pátkai Bálint (7), Magyaros Tamás (3), Szűcs Péter (3), Schlichter Barnabás (1), Kőszegi Zolta (1), Tallián Róbert (1), József Dorián (-), Sipos Zétény (-), Khalil-Ahmad Zakariás (-).

Ezeket olvasta már?