2016. 10. 30., vasárnap, 10:29
Szombaton a Teke Szuperliga hatodik fordulójában az idén feljutó Szegvár csapatát fogadta a Közutasok gárdája. Az ifjúságiaknál sima vendégsiker született, Fajtai 500 feletti eredményével egy pontot azért bezsebelt a hazaiaknak.
A felnőtt mérkőzés első sorában mindkét csapat játékosai jól kezdtek, fej-fej mellett haladtak végig, mindkét párharc az utolsó dobásokban dőlt el. A pontokon megosztoztak a csapatok, Földesi nyert, Nagy viszont kikapott, a vendégek minimális, 10 fás előnybe kerültek.
A második sorban aztán nagyot fordult az igencsak szoros mérkőzés. Kálny és Kis is 3:1 arányban nyert a nehéz pályán szenvedő vendégekkel szemben, ráadásul már jelentős, 109 fás előnyt dolgoztak ki.
A zárős sorban Horváth remekelt az első 60 gurításban és bár a második felében már nem ment olyan jól, a megszerzett előny elég volt az újabb pontszerzéshez. Németh rendkívül gyengén kezdett, ám a második szettől parádézott, és a mérkőzés legjobb eredményét elérve szerezte meg a hazaiak ötödik egyéni pontját. A fa különbség tovább nőtt, így végül a Közutasok 7:1 arányban nyerték a mérkőzést.
A következő fordulóban a szintén feljutó Ajka vendége lesz a kaposvári csapat.
Eredmények:
Közutasok-1.MCM KTK - Szegvári TSE 7:1 (3365 - 3181)
Földesi Zsolt 565 - Zsibók Zoltán 557
Nagy Gergő 549 - Vígh Ferenc 567
Kálny Krisztián 546 - Rácz József (Puskás Bence) 501
Kis Richárd 551 - Angyal Péter (Szabó Gábor) 477
Horváth László 561 - Rácz Róbert 543
Németh Tibor 593 - Ács Tamás 536
Ifjúsági mérkőzés:
Közutasok-1.MCM KTK - Szegvári TSE 1:3 (931 - 1014)
Domoszlai Ábel 424 - Puskás Bence 519
Fajtai Arnold 507 - Bereczki Zsolt 495