Átgázolt a Jászberény a kaposváriakon

2016. 10. 29., szombat, 10:02

62 perc alatt, 3:0 arányban győzött a Jászberény az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem otthonában a női röplabda NB I. második fordulójának mérkőzésén. A somogyi lányok csak a harmadik szettben tudtak felnőni a feladathoz, így el kellett könyvelniük a vereséget.

 A 400 néző előtt megvívott találkozó után Deme Gábor együttese listavezetővé lépett elő.

Zarka Péter: "Mindenképpen gratulálok a Jászberénynek az idegenbeli győzelméhez, ez nagy fegyvertény! A játékosaimon azt éreztem az első két szettben, hogy nagyon izgulnak, bizonyítani akarnak és emiatt görcsössé vált a játékuk. Nem volt meg benne a temperamentum, laza indulás, amit várnék a csapattól. A nyitásfogadásunk görcsössé vált és kiismerhetővé váltunk támadásban és felőrölt bennünket idegileg ez a szélmalomharc. Véleményem szerint tudásunk negyven százalékát tudtuk ma bemutatni."Zarka Péter csapata legközelebb vasárnap 16 órakor lép pályára hazai pályán a Gödöllő ellen, ahol akár az első bravúr is összejöhet a bajnokságban. Ehhez viszont a harmadik szettben nyújtott játékra lesz szükség 

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Jászberényi RK 0–3 (–11, –18, –20)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 400 néző. V.: Mezőffy, Horváth M.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Horváth A. 5, Sitkey 4, Bagyinka 2, Araujo 11, Szívós I. 6, Rák 7.Csere: Kanizsai (liberó), Csitári (liberó), Héri, Korniss. Vezetőedző: Zarka Péter.
Jászberényi RK: Takács B. 4, Pintér A. 11, Bleicher R. 6, Gardovics 10, Borsos 7, Slijepcsevics 11. Csere: Ivkovics (liberó), Fábián F. 1.Vezetőedző: Deme Gábor.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:8, 6:16, 11:21. II. játszma: 3:8, 9:16, 13:21. III. játszma: 7:8, 14:16, 17:21.

Ezeket olvasta már?