2016. 09. 25., vasárnap, 16:10
47 ország legjobb távlovasai küzdöttek térrel és idővel a Longines FEI Távlovagló Világbajnokságon a szlovákiai Somorjában. Magyarországot három lovas képviselte, köztük Kozár Mór kaposvári távlovas. 16 évvel ezelőtt kezdte a lovaglást.
- Ebben a sportágban nagyon sokat számít a felkészülés, a lónak és lovasának teljes mértékben együtt kell működni, csapattársak vagyunk, versenyt kell futni az idővel, meghódítva a természet változatos tájait - nyilatkozta a lovas.
- 46 ország 133 versenyzője indult. És végül 47 versenyző fejezte be eredményesen a versenyt, vagyis a mezőny harmada ért végig. Ha ezt nézzük, a magyar csapat teljesítette az világátlagot, ugyanis hármunk közül egy magyar lovas, Fekete Patrícia és lova O'Bajan Huncut a 32. helyen célba ért. A harmadik lovasunk Feketéné Wachtler Katalin és Shagya Aga 140 kilométerig jutott. Úgy gondolom, a magyar csapat tisztességesen helyt állt, a lovak és a lovasok a tudásukhoz és képességeikhez képest megfelelően végeztek, és nem elhanyagolható szempont, hogy sérülés nélkül fejeztük be a világbajnokságot - összegezte a világbajnokságot a versenyző.
Kozári Mórral nagyinterjút készített a lovasok.hu, amelyet itt elolvashat.