2016. 08. 16., kedd, 15:05
Vége a nyári pihenőnek: kedden délelőtt munkába állt a Fino rekordbajnok férfi röplabdacsapata. A címvédő kaposváriakra komoly felkészülési időszak vár, és a fiúk szeretnék az új évadban is megismételni idei sikereiket.
Az első tréningen nyolcan jelentek meg, Nagy József és Batári Csaba a jövő héten csatlakozik társaihoz, Szabó Bence pedig az ifjúsági válogatottal Csehországban tartózkodik. Ez a hét a fizikai felkészítés és alaptechnika csiszolásának jegyében telik, és a folytatásban is rendesen megdolgoztatja majd a fiúkat Demeter György vezetőedző.
A keretben jelentős változások történtek az elmúlt időszakban. A kapitány Bagics Balázs abbahagyta profi sportpályafutását, de a Pénzügyőr színeiben láthatjuk majd. Rása Alex Szolnokra igazolt, Németh Ferenc és Magyar Bálint pedig idegenlégiósnak állt. Ez azt is jelenti, hogy az előttünk álló hónapokban a keret fiataljai nagyobb szerepet kapnak, illetve két, frissen igazolt tehetség is megmutathatja, mit tud. A center Csányi Tamás Kazincbarcikáról, az ütő Kalmár Ákos pedig Dunaújvárosból teszi át a székhelyét Somogyba. Mindketten jó fizikai adottságokkal rendelkeznek, és ha be tudnak illeszkedni, erősségei lehetnek a csapatnak.
- Évek óta az a célunk, hogy a kivívott helyezésünket megtartsuk, így az új évadban sem lehet más a feladat, mint a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése. Ezen felül a nemzetközi porondon is szeretnénk helytállni, és a lehető legtovább eljutni - fogalmazott a klubot irányító ügyvezetői testület első embere, dr. Borbély Csaba.
A Fino a tervek szerint a kazincbarcikai csarnokavató tornán lép pályára először, szeptember 8-án és 9-én, a további edzőmérkőzések pedig egyelőre szervezés alatt állnak. A bajnokcsapat szeptember 24-én, a Dunaferr otthonában kezdi meg bajnoki szereplését.