2016. 07. 27., szerda, 07:45
Habár a Weiz Rallyet az újjáépített Mitsubishi főpróbájának szánta Hideg Krisztián, mégse tette alább a lécet a várakozásai tekintetében, mint egy-egy éles futam alkalmával. Navigátorával, Kerék Istvánnal jól is kezdtek, magabiztos fölénnyel vezették az ERT értékelését.
Az 5. szakasz rajtja előtt azonban a hátsó differenciálmű megmakacsolta magát, és véget vetett a páros sikeres szereplésének. A kaposvári Hideg Krisztián így vélekedett a balul elsült versenyről:
"Jól indult a versenyhétvégénk, de sajnos a végére egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt mi szerettük volna. Ultra technikás pályákon kellett autóznunk, ahol ráadásul állandóan változott a talaj minősége, több helyen kőkihordások is voltak. Ezzel még nem is volt gond, sőt, élveztük, igazi kihívás volt mindegyik szakasz. Volt pár necces szituációnk is, egyszer például egy háznak kellett „odébb ugrania”, hogy ne kapjuk telibe az oldalát, de szerencsére azt a helyzetet is megoldottuk. A motor eszméletlenül gyors lett, a Mitsubishi kanyarban és egyenesben is úgy működött, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Stabilan meneteltünk, kezdésnek rögtön abszolút 6. időt autóztunk, a 4. gyorsra pedig sikerült még két helyezést előrébb lépnünk.
Ekkor jött azonban a fekete leves: a hátsó differenciálmű feladta a harcot. Kettő darab, kétszáz forintos nagyságú lyuk keletkezett a fedélen, kifolyt belőle az olaj és dobálta ki magából az alkatrészeket… Azért is érthetetlen számomra ez az eset, mert ez a difi is teljesen új volt, nem pedig felújított, 15-20-szor többet kellett volna kibírnia, mint amit addig a pillanatig beletettünk. Ezért igazából senkit nem is tudok hibáztatni. Igaz, szuperrallyzhattunk volna másnap, mert a fiúk gyorsan orvosolták a problémát, de ahogy osztottunk-szoroztunk, jobbnak láttuk, ha inkább hazajövünk, mert érdemben nem tudtunk volna már beleszólni a csatákba.
A csapat hét elején szedi szét a Mitsubishit és felméri a károkat, de addig is sejtjük, hogy mi okozhatta ezt a hibát. Sajnálom, hogy így alakult, nem esett jól, hogy kiestünk, de még mindig inkább itt történjen ez meg velünk, mint ott, ahol nagyobb a tét. Eddig hétből hétszer célba értünk, most az egyszer ez nem jött össze – van ilyen, még a Forma1-ben is, ahol nagyobb költségvetésből gazdálkodnak…"