A fiatalok arra készülnek, hogy meghajtják az edzőiket

2016. 06. 19., vasárnap, 11:45

Június 19-én vasárnap délután kezdődik a fiúk junior ökölvívó Európa-bajnoksága Kaposváron. Hosszú felkészülés végén a 13 fős magyar csapat "kihegyezve" vág neki a versenynek.

Az elmúlt egy hét a szokások szerint a csiszolási időszak volt, mely leginkább a súlyrendezéssel telt. Farkas József vezető edző szerint ez a néhány nap általában már nem feszültségtől mentes, de a csapat szerencsére súlyközeli állapotban van, anélkül is, hogy az öklözőknek koplalniuk kellett volna vagy vesztettek volna az energiáikból.

- Egy különleges programban is részünk volt, mivel eleget tettünk a kaposvári börtön parancsnok invitálásának és ellátogattunk az intézménybe.  Ez a program lelkileg sokat segített a ráhangolódásban, mert a fiúk még inkább értékelték az őket közvetlenül körülvevő világ pozitívumait. Tele vannak sikerorientált gondolatokkal, ütőképesek, a küzdőszellemük remélem, átsegíti őket sok nehézségen és nem torpannak meg életük nagy lehetősége előtt, amit a hazai rendezésű Európa-bajnokság jelent. Nagy tervekkel várjuk a holnapi kezdőnapot, a formaidőzítés szerintem sikeres volt.

- Az edzők tettek-e valamilyen fogadalmat a csapat sikeres szereplése esetére?

- Azt fogadtam meg, hogy ha legalább három érmet szereznek a gyerekek, akkor a csapat tarthat nekem és a felkészítő edző kollegáimnak egy egy órás edzést. Ezalatt meg kell csinálnunk, bármit is találjanak ki.

Ennek a korosztálynak 1992 óta rendeznek Európa-bajnokságokat, de hivatalosan csak 1996 óta. Ez alatt a húsz év alatt a következő magyar érmek születtek:  öt arany (Bedák  Pál, Lakatos Péter, Móna Imre, Herczeg Norbert, Hámori Ádám), hat ezüst (Kiss László, Székesvári Tamás, Lakatos Márk, Orsola  Norbert, Erdélyi Roland és Virbán Gábor) és húsz bronzérem. Az utolsó bajnok Hámori Ádám (2011), az utolsó érem Baki Alexé (2015).

A magyar csapat a kaposvári junior Európa-bajnokságon (június 19-25):

46 kg Bernáth Richárd DVSC

48 kg Báki Alex MTK

50 kg Rostás Renátó FTC

52 kg Berecz Lionel Eger

54 kg Lakatos Ottó MTK

57kg Orsós Róbert Kaposvári RSC

60kg Barbosu Tibor MTK

63 kg Orbán Adrián Győri Gladiátor Akadémia

66 kg Pócza Milos Madárfészek Akadémia

70 kg Gábrisch Krisztián Halásztelki Box Klub

75 kg Kóczián Dávid Madárfészek Akadémia

80 kg Egervári Richárd Győri Gladiátor Akadémia

+80 kg Felföldi László Zuglói Boksz Klub

Az Európa-bajnokság helyszíne: Városi Sportcsarnok

7400 Kaposvár, Arany János u. 97.

Az Európa-bajnokság programja:

2016. június 19. selejtező mérkőzések 15.00 óra - 18.00 óra

2016. június 20. selejtező mérkőzések 14.00 óra - 18.00 óra

2016. június 21. negyeddöntők 14.00 óra - 18.00 óra

2016. június 22. negyeddöntők 14.00 óra - 18.00 óra            

2016. június 23. PIHENŐNAP            

2016. június 24. elődöntők - 14.00 óra            

2016. június 25. döntők 15.00 óra

                               

 

Ezeket látta már?