2016. 05. 15., vasárnap, 10:00
Május 6.-8-a között rendezte a LSC RG szakosztálya és a Nagyatádi RG SE együtt a Nagyatádi Városi Sportcsarnokban a Vidékbajnokságot, melyen 11 klub 220 versenyzője igyekezett minél jobb helyezést elérni, hiszen itt kvalifikálhatták magukat az Országos Bajnokságra.
Kiválóan szerepeltek az év egyik legfontosabb versenyének számító Vidékbajnokságon a Lovasakadémia SC ritmikus gimnasztika versenyzői.
A somogyi városban immáron harmadszor rendezték meg a vidékiek egyik legrangosabb versenyét. A versenyzők első, másod és harmad osztályban, több korcsoportra osztva mutatták be gyakorlataikat.
Idén már az első osztályban is indított versenyzőt az LSC Borbély Kata személyében. A serdülő kategóriában induló tornász a mezőny legfiatalabbjaként négy szép gyakorlattal tette le a névjegyét ebben az osztályban. Külön öröm volt, hogy a tanuló évnek szánt idei megmérettetések egyik legfontosabbján kötéllel a dobogó harmadik fokára állhatott, összetettben pedig az erős mezőnyben 16 induló közül az előkelő 5. helyet szerezte meg.
II. osztályban junior 1 kategóriában Rácz Dorottya labda gyakorlatával ezüstérmes lett. Csapatban az LSC csapata (Simon Boglárka, Polák Barbara, Futó Anna, Rácz Dorottya, Herskovits Hanna, Máté Petra) 3. lett. A junior 2 kategória az elmúlt években az LSC egyik erőssége volt, hiszen itt meghatározó versenyzők többsége a kaposvári klubhoz taroznak. A kategória egyik esélyese Gyenesei Fanni sérülés miatt kihagyta a versenyt, de összetettben így is a dobogó mindhárom fokán LSC-s lány állt. Fülöp Kitti Mariann egy közel hibátlan karika gyakorlattal jelentős előnyt szerzett az első szer után, amelyet egy biztonsági labdával meg is tartott, így a nap végén három egyéni aranyéremmel gazdagodott. Kulcsár Adrienn kiegyensúlyozott, koncentrált versenyzéssel szép gyakorlatotokat mutatott be, amely karikával és összetettben a 2., labdával a 3. helyre volt elég. Németh Szonja ismét labdával volt erősebb végül ezzel a szerrel 2. lett. Mivel mind a négy LSC versenyző (Fülöp Kitti Mariann, Kulcsár Adrienn, Felden Petra, Németh Szonja) az első hatban végzett, így már csak az volt a kérdés, hogy a csapatversenyt mennyivel nyerik meg. Ez a különbség végül több mint 12 pont lett, amely ebben a sportágban rendkívül nagynak számít. Gyermek 1 kategóriában két csapattal vett részt az LSC. Egyéniben Király Gréta szabaddal és karikával is szépen teljesített, így összetettben is a legjobbnak bizonyult, háromszoros vidékbajnokként zárta a napot. Csapatban az LSC A csapata (Király Gréta, Balog Larina, Bátori Lili, Británszki Angéla) 2., B csapata (Gazda Véda, Miklós Míra, Polák Boglárka, Szücs Boglárka) 3. helyezést ért el. Serdülő kategóriában is több favoritja volt az LSC-nek. A versenyen végül Laklia Lúcia és a kategóriába idén beleerősödött Farka Júlia vívott nagy harcot a végső győzelemért. Ez végül a rutinosabb Laklia Lucának sikerült, köszönhetően az erős labda gyakorlatának, így a szabad 2. hely mellett két vidékbajnoki címmel gazdagodott. Farkas Júlia szabad gyakorlatával lett bajnok, összetettben és labdával 3 helyezést ért el. Az LSC csapata (Laklia Lúcia, Farkas Júlia, Szombathelyi Zsófia, Várföldi Dorina, Makkos Virág) szintén vidékbajnok lett. Laklia Lúcia ezzel zsinórban ötödször lett egyéni összetettben vidékbajnok! A felnőtt kategóriában induló Murányi Anna évek óta egyik legbiztosabb éremszerzője az LSC-nek. Idén is szállított az érmeket, buzogánnyal vidékbajnok lett, összetettben 2., karikával 3. helyezést ért el.
III. osztályban serdülő kategóriában szabad gyakorlatával Béres Enikő 1. helyezést ért el, karikával és összetettben Mórel Emma 2., Balázs Kata ugyanezekben az összevetésekben 3., karikával 2. lett. A Balázs Kata, Rőhrig Laura, Kiskó Szimóna, Béres Enikő, Mórel Emma összeállítású LSC csapat magabiztosan lett vidékbajnok. Gyermek 1 kategóriában Nagy Melissza 8. helyezést ért el szabadban, az LSC B csapata 2. helyezett lett (Fekete Hanna, Szerafin Gréta, Molnár Adél, Gippert Liza), az A csapat (Berkes Adrienn, Palancsa Kamilla, Vass Gréta, Nagy Melissza) 5 századdal lemaradva a dobogóról 4. lett. A junior 2 kategóriában Károly Kata összetettben és karika gyakorlatával vidékbajnok, ugyanitt Horváth Boglárka mindkét szerrel 2. helyezést ért el. Labdával Károly és Horváth Boglárka holtversenyben az ezüstnek örülhetett.
A kaposvári és nagyatádi versenyzők felkészítését végezte: Dr Balogh Orsolya (vezető edző), Oláh Dóra (utánpótlásért felelős vezető edző), Boros Ninetta, Kiss Pálma, Mezei Edina, Szabó Anikó, Szolnoki Nikolett, Takács-Békési Zsanett.
A somogyi RG-s lányok nem pihenhetnek, hiszen május utolsó hétvégéjén szintén Nagyatádon kerül megrendezésre az Országos Diákolimpia, mely a klub rendezésében újabb feladatot állít a kitűnő szülői gárda és a sportolók elé is. A két napos viadalon 500 versenyző fogja összemérni tudását.
Részletes eredmények |
I. osztály II. osztály III. osztály |