2016. 04. 20., szerda, 09:54
A harmadik tavaszi fordulót rendezték a Meiszterics Autósiskola Kupa városi kispályás labdarúgó bajnokságban. A játéknap első mérkőzésén a szokásoknak megfelelően, a Megmentők csapata lépett pályára.
Ellenfele ezúttal a Guargumi gárdája volt, mely nevet váltott és a jövőben Lechler Autófesték néven szerepel majd a bajnokságban. A mérkőzésük első szakaszában felválltva estek a gólok, majd a második játékrész derekától már nem érkeztek találatok a Megmentők oldaláról, így két góllal győzött a Lechler Autófesték együttese.
A folytatásban a nap egyik rangadó mérkőzése következett, mely nagyban befolyásolhatja a bajnokság végeredményét is. A mérkőzésen aztán nem történt meglepetés, az éllovas behúzta a Partner Kisáruház elleni három pontot is, így őrzi vezető helyét a táblázaton. Középcsapatok összecsapásán a Somogy Sportja All Stars gárdája végig vezetve győzött - a végére kissé paprikás hangulatúvá váló mérkőzésen - a WIN Team együttese ellen.
A következő két mérkőzésen nem hozott különösebb izgalmakat, hiszen a Monster Eagles az Investment-et, míg a Zsíroskönyér FC a Postás-t verte nagy gólaránnyal. A nap utolsó meccse a várakozásoknak megfelelően jó derbit hozott. Kiegyenlített játék mellett mindkét oldalon egy-egy szép szabadrúgásgól esett. A Pofára SE csapatát több alkalommal is a kapufa segítette ki, így összességében elmondható, hogy a szerencsésebb gárda jutott a bajnoki pontok birtokába.
Meiszterics Autósiskola Kupa 14. fordulójának eredményei:
Megmentők-Guargumi 2-4
G.: Németh M, Szarka ill. Kéki 2, Sipos, Balog
Lakics Kft-Partner Kisáruház 2-0
G.: Babai 2
WIN Team-Somogy Sportja All Stars 2-4
G.: Becsei 2 ill. Czeider 2, Spilák 2.
Investment-Monster Eagles 4-8
G.: Varga D, Konczlik, Wágner M. 2. ill. Szerelem 3, Kolosi 2, Fodor, Kurucz, Heizer.
Postás SE-Zsíroskönyér FC 3-8
G.: Kocsis, Golita, Gulyás ill. Ceglédi 3, Valenta 2, Éhl, Kovács G, Büki.
Pofára SE-Kaposgép 2-1
G.: öngól, Fónai ill. Mihály F.
A bajnokság állása:
1. | Lakics Kft. | 36 |
2. | Pofára SE | 33 |
3. | Zsíroskönyér FC | 30 |
4. | Monster Eagles | 25 |
5. | Kaposgép | 24 |
6. | Partner Kisáruház | 22 |
7. | WIN Team | 20 |
8. | Somogy Sportja All Stars | 17 |
9. | Lechler Autófesték | 11 |
10. | Investment | 8 |
11. | Postás SE | 8 |
12. | Megmentők | 4 |
A következő forduló (04.26.) párosítása: 17.00 Lechler Autófesték-Pofára SE, 17.45 Partner Kisáruház-Megmentők, 18.30 Somogy Sportja All Stars-Zsíroskönyér FC, 19.15 WIN Team-Monster Eagles, 20.00 Kaposgép-Investment, 20.45 Postás-Lakics Kft. 13. fordulóból elmaradt mérkőzés pótlása: 04.25. hétfő 17.30 Investment-Pofára SE.